A SZÁT is kiállt Borbély mellett

Az RMDSZ továbbra is kiáll politikai alelnöke, Borbély László mellett, megalapozatlannak tartva az őt érintő állításokat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) egyik vizsgálatával kapcsolatosan – így foglalt állást a szervezet Szövetségi Állandó Tanácsa.

Szőcs Lóránt

2011. július 15., 18:132011. július 15., 18:13

2011. július 16., 23:082011. július 16., 23:08

Borbély László cáfolta, hogy ismerné Ioan Ciocan üzletembert

Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa határozottan kiáll Borbély László mellett, egyhangúan támogatja mindabban, amit miniszterként és a szövetség politikai alelnökeként végez – jelentette ki a sajtónak Kelemen Hunor Kolozsváron. Az RMDSZ elnöke úgy fogalmazott: a testület szerint a Borbély László ellen felhozott vádak megalapozatlanok, és elfogadhatatlannak tartja, hogy a korrupcióellenes ügyészség híreket, légből kapott vádakat szivárogtat ki a sajtónak.

Borbély László a sajtó előtt fenntartotta korábbi – az MTI-nek is elmondott – nyilatkozatát, amely szerint semmilyen szinten nincs köze ezekhez a vádakhoz. „Akárcsak önök, jómagam is a sajtóból értesültem a történtekről, és Önökhöz fordulva tájékozódom az ügy alakulásáról” – mondta az újságíróknak Kolozsváron a környezetvédelmi miniszter. Azt is cáfolta, hogy ismerné az ügyben gyanúsított üzletembert.

Borbély védelmére kelt Emil Boc miniszterelnök is, aki továbbra is teljes jogú miniszternek nevezte, hozzáfűzve: a DNA semmiféle hivatalos tájékoztatást nem adott arról, hogy vizsgálat zajlana ellene. Úgy vélte: a dolgok jelenlegi állása szerint egyelőre sajtótémáról, semmint igazságügyi vagy politikai eseményről van szó.

Az ügyről a média kedden kezdett híreket adni a DNA közlésére hivatkozva, miszerint az ügyészek egy olyan ügyben vizsgálódnak, amelyben Borbély László neve is szerepel. Az ügy gyanúsítottja Ioan Ciocan Szatmár megyei üzletember, aki a vádhatóság szerint egy 20 ezer euró értékű lakásfelújítással vásárolta meg a miniszter befolyását, hogy könnyebben jusson közbeszerzési szerződésekhez. Az ügyészek szerint mindebben Szepessy Szabolcs, Borbély személyi tanácsadója közvetített, ő szintén gyanúsítottként szerepel. A vállalkozó és a tanácsos ellen bűnvádi eljárást indított a DNA, a miniszter ellen azonban nem kezdeményeztek eljárást.

Az Adevărul című napilap azt állítja, hogy a szóban forgó bukaresti ingatlan tulajdonosa Vincze Mária, aki a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem közgazdaság-tudományi karán Borbély László doktorátusvezetője volt. A lap szerint Vincze a lakást Borbély László anyatársától vásárolta meg két évvel korábban.

Borbélynak Kovács Attila, a Brassó Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke a veje, az ő anyjáról van szó. Az ügyészek szerdán házkutatást tartottak a lakásban, csütörtökön pedig Nagyváradon tanúként kihallgatták Borbély László feleségét és anyatársát.

Az Evenimentul Zilei című napilap úgy fogalmaz: a környezetvédelmi miniszter jelenleg fontos pénzügyi forrást jelent az RMDSZ számára, hiszen olyan projekteket finanszírozhat, amelyek választási tőkét biztosíthatnak e szervezet számára a jövő évi választásokon. Ha emiatt az ügy miatt Băsescu elnöknek fel kellene függesztenie őt pozíciójából, és a magyar közösség iránt kevésbé „készséges” tárcavezető lépne a helyébe, az nagy csapás lenne az RMDSZ számára – véli a lap kommentátora.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés