
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Mintegy 700 rendőr, börtönőr és írnok tüntet a parlament előtt, a katonai nyugdíjakat érintő tervezett módosítások ellen tiltakozva. A tüntetők kérik a béregyenlőtlenségek eltörlését, illetve a korábbi kormányok által 2010-től bevezetett bérplafonok, elmaradások és kifizetési halasztások megszüntetését.
2023. június 27., 13:232023. június 27., 13:23
Ştefan Teoroc, a börtönőrök országos szakszervezeti elnöke az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy elégedetlenségük legfőbb oka a készülő nyugdíjtörvény, amely „brutális” módosításokat tartalmaz:
Teoroc hozzátette, az ágazatban különben az állások 30 százaléka betöltetlen, és a törvénymódosítás után még kevesebben fognak jelentkezni ezekre a munkahelyekre. „Elindulunk lassan a lejtőn. Most adják meg nekünk a kegyelemdöfést” – mondta.
Az Agerpreshez eljuttatott közlemény szerint tiltakozásban
Azt írják, hogy minden objektív alapot nélkülöz a nyugdíjkorhatár megemelése 60-ról 65 évre, mivel a rendőrök és börtönőrök várható élettartama 58 év, míg az írnokoké 59 év.
A törvénymódosítással Románia a legkedvezőtlenebb nyugdíjazási körülményeket nyújtó NATO-tagállammá válik – olvasható a közleményben.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
szóljon hozzá!