
A kormány meg akarja adózni azokat a területeket is, amelyeken épületek állnak, miután törölné az Adótörvénykönyv azon előírását, miszerint a beépített területek után nem kell adót fizetni. Az intézkedés hatása nem nagy az adófizetők számára, de jelentős a költségvetés számára.
2010. március 25., 17:352010. március 25., 17:35
2010. április 08., 21:562010. április 08., 21:56
Az adómentesség törlése egy kormány által előkészített dokumentumban szerepel, amellyel módosítanák az adótörvénykönyvet. A Mediafax által átvizsgált tervezet több módosítást tartalmaz, így például törvénykönyv 257. cikkelyének a. alpontjának törlését. Ide tartoznak azok a területek, amelyek be vannak építve.
Niculae Done, a KPMG pénzügyi tanácsadási és auditáló cég képviselője a Mediafax megkeresésére elmondta: a kormány által készített tervezet egy újabb adó bevezetésének szándékáról tanúskodik.
Gabriel Biriş ügyvéd, a Biriş&Goran cég képviselője kifejtette egy 600 négyzetméter alapfelületű tömbház esetében, amely 1000 négyzetméteres telken található, eddig csak 400 négyzetméterre kellett adót fizetni, a kormány által kidolgozott tervezet szerint azonban többet kell majd lepengetni.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
szóljon hozzá!