
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szenátusa azt kéri a kormánytól és a parlamenttől, vegyék ki az állami egyetemeket a költségvetési rendszerből, hogy úgy működhessenek, mint 2008 előtt, „saját bevételekből finanszírozott közintézményként”.
2010. november 20., 17:052010. november 20., 17:05
2010. december 07., 13:412010. december 07., 13:41
A kolozsvári BBTE szenátusa pénteken fordult a kormányhoz és parlamenthez, megfogalmazásuk szerint az intézkedéssel elkerülhetőek lennének a kormánynak az egyetemi tanárok fizetését, a diákok juttatásait csökkentő, illetve az állások zárolására vonatkozó „tévedései”.
„Hogy elkerülhessük a kormány intézkedései okozta nagy hibákat, a jelentős tévedéseket, be kell tartani az alkotmányt és a közpénzügyi törvényt, ki kell venni az állami egyetemeket a jelenlegi költségvetési rendszerből, és hagyni őket, hogy akárcsak 2008 előtt «saját bevételekből finanszírozott közintézményként» működjenek. A hibák eredője, hogy figyelmen kívül hagyják az alkotmány által is szavatolt egyetemi autonómiát és a 2002/500-as közpénzügyi törvény előírásait, mely értelmében az állami egyetemek «saját bevételekből finanszírozott közintézmények»” – derül ki az idézett dokumentumból.
A BBTE képviselői felidézik, hogy 2009–2010-ben zárolták a tanügyi és nem tanügyi állásokat, csökkentették a finanszírozást, és ez gyengítette a román egyetemek versenyképességét.
„A személyzet jövedelmének és a diákok támogatásának 26–60 százalékos csökkentése több évtizedes ösztönzőrendszert tett tönkre. Újabban a román kormány a diákok támogatását, a beruházásokat, a fizetéseket egyaránt szabályozni kívánja. Például drámaian csökkenti az egyetemisták járandóságát. A tanároknak 15 százalékos emelést ígérnek, de ez nem egyéb, mint a 13-ik fizetés, amit eltörölnek” – áll a dokumentumban.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!