Június 9-én az önkormányzati képviselők, polgármesterek és a megyei önkormányzatok elnökeivel egy időben az Európai Parlament képviselőit fogjuk megválasztani. Jó alkalom ez végiggondolni helyünket a változó Európában, és meghatározni álláspontunkat.
Az elmúlt 4 év fejlesztéseinek köszönhetően a Maros Megyei Tanácshoz tartozó megyei kórház osztályain új, korszerű berendezések könnyítik meg az orvosok munkáját, és teszik lehetővé, hogy a betegek kíméletesebb és hatékonyabb kezeléseket kaphassanak.
Először indult, és máris beválogatták a szejkei Mini Erdély Parkot a legjobb romániai turisztikai célpontok versenyének döntőjébe. A száztagú szakmai zsűri bizalmat szavazott a székelyudvarhelyi létesítménynek, mostmár az internetfelhasználókon a sor.
A június 9-i választások alkalmával a választójoggal rendelkező állampolgárok az alábbi formában gyakorolhatják e jogukat.
Annak érdekében, hogy Marosvásárhelyen gyorsan tudjunk reagálni a tisztasággal kapcsolatos kérésekre, lehetőséget biztosítunk arra is, hogy akár egyenesen a szolgáltatónál jelezzék problémáikat.
Ezúttal az Egyesülés negyed lakóit hívjuk egy közös beszélgetésre április 25-én, csütörtökön 18 órától az Alexandru Ioan Cuza Általános Iskolába (Bărăgan utca 2B szám).
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
A mai kornak megfelelő életkörülményeket teremtünk közösségeink számára.
Maros megye fejlesztésére az elmúlt 4 évben több mint 27 nagy európai pályázati forrást mozgósítottunk. Ezek egy részét az úthálózat korszerűsítésére fordítottuk.
A következő hetekben Marosvásárhely számos pontján kezdődnek el karbantartási munkálatok az utakon.
A következő hetekben, a Marosvásárhely területén induló karbantartási munkálatok keretében, több szakaszon fennakadásokra lehet számítani.
Amikor egyre több ügyfél vásárol online, a Genius szolgáltatás, amely ingyenes kiszállítást, speciális ajánlatokat biztosít több mint 10 millió termék esetén, most kiterjeszkedik 300 új városba, elérhetővé téve az online vásárlást még több ember számára.
Tavaly új aszfaltburkolatot kapott a piacot övező úttest, idén maga a piactér következik.
Marosvásárhely Megyei Jogú Város Helyi Önkormányzata tájékoztatja a marosvásárhelyi ideiglenes lakhellyel rendelkező, választásra jogosult állampolgárokat arról, hogy joguk van kérelmezni ideiglenes lakhelyük szerinti felvételüket a Választói névjegyzékbe.
Székely Kriszta interjúja Csoma Botonddal, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjével.
Megállíthatatlan ütemben fejlődik a Vitamix biobolt-hálózat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a családi vállalkozásként indult cég éppen a 65. üzletét nyitotta meg Székelyudvarhelyen. Ennek apropóján beszélgettünk Benedek Zsuzsa társtulajdonossal.
Már évek óta ismétlődő tendencia az erdélyi magyar diákság körében, hogy a középiskolát elvégző tanulók közel fele az oktatási rendszer peremére szorul, és időszakosan, vagy akár végzetesen megreked a képességfelmérők megdönthetetlennek vélt kapui előtt.
Hosszas huzavona után a román kormánypártok eldöntötték, hogy június 9-én Romániában összevont európai parlamenti és önkormányzati választások lesznek. Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét kérdeztük.