Összegyűjtöttük a 2024-es ballagások dátumait Csíkszeredában. Érdekesség, hogy ezúttal egyetlen ballagás sem lesz májusban.
Fülöp Zoltán kiváló színművész 70. születésnapját ünnepelték május 25-én Csíkszeredában, a Csíki Játékszín előterében. Mindenki tisztelt Fülese szerint tíz százalék tehetség és kilencven százalék munka teszi a jó színészt.
Az előkészítő osztályaik szerencsétlen helyzete miatt nyújtott be petíciót a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola szülői közössége. Az önkormányzat jelezte: tud a problémáról, rövid távon azonban nincs lehetőség arra, hogy megoldja a gondokat.
Habár egy ideje már használják, pénteken hivatalosan is bemutatták a csíkszeredai Napocska napközi otthont, amely 172 napközis gyereknek biztosítja a napi felügyeletet.
A megvalósíthatósági tanulmányon túl vannak, az egykori IPIC strand újjáépítéséhez azonban még elő kell teremteni több mint negyven millió lejt. Legkevesebb másfél éves munkával lehet számolni.
Talán kevesen tudják, hogy 2002 óta május 21-én ünnepeljük a kulturális sokszínűség, párbeszéd és fejlődés világnapját.
Mi a restaurátor munkája? Hogyan állapíthatjuk meg egy műtárgy pontos keletkezését? Milyen eszközökkel tehetjük a művészetet mikroszkóp alá? Ezekre és még sok más érdekességre derült fény Mara Zsuzsanna restaurátor minapi előadásán.
Lovas zarándokokat köszöntöttek péntek este hat órától a csíksomlyói nyeregben. A Márton Áron Pünkösdi Lovas Zarándoklat résztvevője volt Potápi Árpád János a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is.
Véget ért az idei Unscene – Művészeti Egyetemek Fesztiválja, de máris a következőt várják a „művészpalánták”. Nem csoda, hiszen ez a rendezvény teret ad nekik, így még azelőtt bemutatkozhatnak, hogy az egyetemet elvégezték volna.
A csíksomlyói pünkösdi búcsú apropóján átfogó kiállítást nyitottak meg a Fodor-ház előtti téren, amelynek témája a magyar katolikus jelenlét a világban.
A remény támogatása SOS címmel tartott szakmai napot az Áradat Egyesület Csíkszeredában; az eseményen a nemrég elkészült, öngyilkosság-megelőzést célzó kisfilmet is bemutatták.
Újuljatok meg! mottóval szervezik meg a pünkösdi búcsút, amelynek Felföldi László, a pécsi egyházmegye püspöke lesz a szónoka. Lelki megújulásra próbálják hangolni a zarándokokat az idei csíksomlyói búcsún.
Demeter Szilárd: A valahol szabadsága című könyvét mutatták be szombaton délután a kilencedik Csíkszeredai Könyvvásáron.
A gasztronómia nagy hatást gyakorolt az irodalomra, szimbóluma visszatérő motívum az írók életében, műveiben. Nyáry Krisztián Így ettek ők című kötetét a 9. Csíkszeredai Könyvvásár harmadik napján mutatták be. A szerzővel Márton Evelin író beszélgetett.
Visky András legújabb, A test történetei című kötetét is bemutatták a 9. Csíkszeredai Könyvvásár második napján. A szerzővel Juhász Anna irodalmár beszélgetett.
Megnyitotta kapuit a 9. Csíkszeredai Könyvvásár. A csütörtök déli megnyitó elsősorban gyerekeknek szólt, az eseményen jelen volt Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere, Berg Judit író és Both Virág Izabella tanárnő.
Huszadik kiadásához érkeztek a Hargitai Megyenapok, amelyet május 8-20. között tartanak. A szervezők Csíkszéken, Udvarhelyszéken és Gyergyószéken is várják az érdeklődőket, a részleteket kedden sajtótájékoztatón ismertették.
Negyedik kiadásához érkezik május 9-e és 15-e között Csíkszeredában az Unscene Fesztivált. A színházi eseménysorozaton minden program díjmentesen látogatható, a jegyeket viszont előre le kell foglalni telefonon.