Vad ízkombinációval rukkoltak elő, ajándéknak nagyon vagány.
Pénteken megkezdődik a bukaresti legfelsőbb bíróságon a Forradalom dosszié előzetes tárgyalása, amelyben Ion Iliescu volt államelnököt emberiség elleni bűncselekményekkel vádolnak.
Az Albadraco tharmisensisnek elnevezett őshüllő tudományos leírása a Cretaceous Research folyóiratban jelent meg a közelmúltban.
Ezen a hétvégén üzembe helyezik a hóágyúkat Brassópojánán, mivel a Keresztényhavas (Masivul Postăvarul) csúcsán várhatóan mínusz 7 Celsius-fokra süllyed a hőmérséklet - közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Az állampolgároktól kapott megbízás nagy felelősséget jelent számára - jelentette ki Klaus Johannis államfő csütörtökön, miután az alkotmánybíróság érvényesnek nyilvánította győzelmét az államelnök-választás második fordulójában.
December 2-án, hétfőn 19 órától a Vigadó Művelődési Házban a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületének kezdeményezésére bemutatják a Tony – Szeressétek egymást és tiszteljétek atyátok emlékét! című egyfelvonásos színdarabot, közvetlenül az anyaországi premiert követően, a Magyar Batthyány Alapítvány jóvoltából.
Gekyume címmel az időutazás és az elengedés témáját feldolgozó, közel húszperces tudományos fantasztikus filmet készített a köpeci Szász Róbert Baróton.
A legjobb hét közé kerülés a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elvárása a női válogatottal szemben a szombaton kezdődő, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
Szombaton a ranglista-harmadik Krajovai U érkezik Sepsiszentgyörgyre, az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában.
Továbbra is történelmet ír Szabó Norbert. A Sepsi–SIC pályakerékpárosa, elsőként a romániai sport történelmében, kijutott a Világkupára, ahol csak a világranglista első ötven helyezettjének osztanak… pályát.
Akár hiszitek, akár nem, egy Skorpió mindig visszatér, bármilyen messzire is elment lelkileg, anyagilag és földrajzilag, ő az egyetlen csillagjegybeli, aki visszatér és lerendezi a dolgait!
Jelenleg Erdély egyetlen új református temploma épül a Kolozsvár szomszédságában fekvő Apahidán.
A megyeszékhelyi Tanulók Házában idén 13. alkalommal nyitotta meg kapuit az adventi műhely, ahol 700 gyerek készítette el a karácsonyi ünnepkör elmaradhatatlan kellékét, az adventi koszorút.
A sepsiszentgyörgyi Hófehérke Napközi Otthon pedagógusait képviselte egy négyfős csoport, akik részt vettek a november 17–21. között zajló Erasmus+ találkozón, amelyet a projekt kezdeményezői és koordinátorai, a hajdúböszörményi Csillagvár Óvoda pedagógusai szerveztek.
A szakmákat bemutató sorozatunkban Benkő Gizella nyugalmazott balett-táncos, táncoktató mesél arról, hogy milyen körülmények játszódtak közre abban, hogy ezt a hivatást választotta.
A minap arról számolt be az egyik ismerősöm, hogy a nyáron nyílászárókat cseréltek a fia házán, és egyúttal a teraszt is szépen beüvegezték.
A kovásznai Pătrânjel Viktória és az ozsdolai Földes Levente újra bebizonyította, hogy mesemondásban a legjobbak között a helyük.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.