Gekyume címmel az időutazás és az elengedés témáját feldolgozó, közel húszperces tudományos fantasztikus filmet készített a köpeci Szász Róbert Baróton.
2019. november 29., 00:312019. november 29., 00:31
A 24 éves fiatalember tanulmányait a baróti Szabó Dávid Iskolaközpontban végezte, majd két évet a csíkszeredai Sapientián tanult, mígnem Udvarhelyre került, ahol pincér szakmában helyezkedett el. Mivel felkeltette érdeklődését a videoszerkesztés és a filmkészítés, az ott megtakarított pénzét az álmai megvalósításának szentelte: először a szerkesztéshez szükséges laptopot, majd a felvételhez használt okos telefont szerezte be, ám a minőségre törekedve komolyabb kamerára volt szüksége. Elmondása szerint, sokszor még az ételt is meghúzta magától, hogy megvehessen egy MILC Sony A6300-as márkájú kamerát, idővel pedig további tartozékokkal bővítette a filmkészítéshez szükséges kelléktárat.
Kezdetben videoklipszerű, zenei aláfestéssel hatást keltő videókat készített, de mindig is az volt az álma, hogy filmet forgasson, így született meg a Gekyume című rövidfilm.
– A filmen három hónapig dolgozott egy nagyszerű csapat, a barátnőm Veres Kinga, Cocean Richárd, Lázár Bernadett, Tókos Tamás, Oláh Levente, Dóczé Róbert, Gele Zsigmond, emellett sokat köszönhetek Cristian Tranculovnak, Bartalis Szerénkének. A film költségvetése nulla, mindenki önzetlenül ajánlotta fel segítségét és az idejét. A film helyszíne Barót, és a közeljövőben játszódik – avatott be Szász Róbert.
Elmondása szerint a Groundhog Day és a The Butterfly Effect című filmeket idéző sci-fi-rövidfilm elkészítésében leginkább az okozott nehézséget, hogy egyikük sem jártas a színészi szakmában, ugyanakkor sokat kellett egyeztetni, hogy mindenkinek megfelelőek legyenek a forgatási időpontok. A filmet apró részekből vágta össze, majd a végleges verziót, a kész anyagot 20 óra alatt konvertálta át a számítógépén.
– A filmem tanulsága elsősorban az, hogy nem szabad a múltban ragadni, sajnálni azt, ami lehetett volna, mert akkor elfeledkezünk arról, ami lehetne, és hogy a sorsunkon nem lehet változtatni – foglalta össze munkája mondanivalóját a hobbifilmes.
Szász Róbert optimista, úgy véli, az interneten fellelhető rövid filmekkel is be lehet futni, hiszen a híres 9-es körzetet rendező Neil Blomkamp és még sokan mások is ilyen filmekkel kezdték a karrierjüket. Úgy érzi, filmkészítésre született, elsődleges célja az, hogy minél többet tanuljon, fejlődjön ebben a szakmában.
Jelenleg újabb projekten dolgozik, a horror-vígjáték témában készül új rövidfilmje.
A Gekyume című film megtekinthető a Szky Films Facebook-oldalon, illetve a következő linken:
www.facebook.com/watch/?v=749520315508263
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!