Balett-táncos és -oktató

Örökmozgó, folyton szerepelni vágyó kislány voltam. Itt születtem Sepsiszentgyörgyön, de életem első tíz évében Csíkszeredában nevelkedtem. Altató dalaim a Csárdáskirálynő, Marica grófnő és a Cirkuszhercegnő dalbetétei voltak, így nem csoda, hogy álomvilágban éltem. Szüleim hatévesen beadtak műkorcsolya- és balett-tanfolyamra, hadd vezessem le az energia többletet, és tanuljak egy kis (ön)fegyelmet. Az első balettmesterem Béla bácsi volt, aki Budapestről került Csíkszeredába.

A nagybetűs balett harmadik elemista koromban talált rám két tehetségkutató tanár személyében, akik a kolozsvári balettiskolából jöttek. Tehetségesnek találtak, így szeptember elején elvittek felvételizni. Első látásra beleszerettem abba a gyönyörű új balettiskolába, hiába próbált édesapám józan gondolkodásra kényszeríteni, én csak a hatalmas tükrökkel felszerelt, világos, csodaszép balett-termet láttam, a szép nagyvárost, a mosolygós tanár néniket. Később, amikor megkezdődött a tanév, és ottmaradtam anyuka nélkül a hálóterem vaságyában, el-eltörött a mécses.

Hozzászoktam a kemény, katonás élethez, éreztem, ott vagyok, ahol lennem kell, azt csinálom, amit szeretek. Aki nem tudja, mit jelent balett-táncosnak lenni, mit követel tőled apró gyerekkorodtól fogva ez a pálya, hajlamos abban a tévhitben élni, hogy ahhoz elég két erős láb és egy nagy buta fej, hiszen áttáncikálni egy életet nincs egyéb képességre szükség. Mekkorát tévednek! A táncművészet egy komplex művészi ágazat. Erős akaratot, kemény munkabírást, fegyelmet, kitartást követel, a tehetség hab a tortán.
Gyakori beszélgetéseink során tanáraim arra ösztönöztek, vegyem fontolóra a tanári pályára való készülést is. Akkor nem létezett az országban felsőfokú balettképzés, az általunk elvégzett kilenc tanulmányi év egyenlőnek számított az akkori hároméves tanárképző főiskolával. Tudtuk, a cél bekerülni egy társulathoz, aztán az ott megszerzett tapasztalatot lehet gyümölcsöztetni az oktatásban is.

Amikor lediplomáztam, Brassóba szerződtettek a mostani operához (akkor Dalszínház). Opera, operett, balett, mindenbe belekóstolhattam, mert kaptam feladatot eleget, olyan hónap is volt, amikor minden nap volt fellépésem.

Hogyan lett belőlem tanár? Miután saját családom lett, fordítottam egy lapot, és új fejezetet kezdtem itthon, Szentgyörgyön. Egy percet sem bántam meg abból a negyven évből, amit a Népművészeti Iskolában töltöttem. Első és egyetlen szakképesített balett-tanárnőként a megyében hatalmas lehetőségek álltak előttem. Kezdetben arról kellett gondoskodni, hogy balettet és balettelőadást kedvelő gyerekeket neveljek. Azután balettmeséket vittünk színpadra, és megtörtént az áttörés, a balett közkedveltté vált a gyerekek és általuk a felnőttek körében is.

Közben az újonnan létrejött néptáncegyüttes tagjai beláttak, hogy hivatásos táncosként nem mellőzhetik a klasszikusbalett-technika elsajátítását. Besegítettem nekik, ezáltal letettük a szentgyörgyi hivatásos táncművészet alapkövét. 1993-ban sikerült létrehozni a tánctagozatot a Művészeti Líceumban. Sajnos tizenöt év működése után, megfelelő létszám hiánya miatt kénytelenek voltunk megszüntetni a tagozatot. Visszamentem újból a balettiskolába.

Valaki azt mondta: Válaszd hivatásodul a hobbidat, és egész életedben nem kell dolgoznod. Milyen igaza volt. Mindig arra törekedtem, hogy úgy éljek, hogy hagyjak nyomot magam után. Ha még egyszer életpályát kellene választanom, akkor is ezt választanám. Azt a sok szeretetet, amit pályafutásom során kaptam a növendékeimtől, nem tudom eléggé meghálálni a sorsnak.