Miután Tankó Vilmos korábbi igazgatót idén áprilisban egy fegyelmi eljárás után menesztették a Szociális Igazgatóság éléről és annak vezetését ideiglenesen Sztakics Éva alpolgármester vette át, december elsejétől átszervezik az intézményt.
A napokban újra lángra lobbant a sepsiszentgyörgyi Tega Rt. köztisztasági vállalat tulajdonában lévő egyik szelektívhulladék-gyűjtő konténer.
Penészes és egy hete lejárt kiflit kapott az egyik 5. osztályos diák a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Gimnáziumban – tudtuk meg a gyerek szüleitől, akik lapunk hasábján keresztül szeretnék megtudni: ki vonható felelősségre, ha a tej–kifli program keretében a tanintézményben lejárt szavatosságú terméket kapnak a diákok.
Olyan sürgősség lesz, „mint a filmekben”: nagy tér, amely különböző rekeszekre lesz osztva, de bármelyik sarkából a teljes tevékenység áttekinthető – mondta tegnap András-Nagy Róbert kórházmenedzser, miután bemutatta az új sürgősségi osztály látványtervét.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Épül a korcsolyapálya Sepsiszentgyörgy főterén. A működtetők remélik, nemsokára az idő is kedvezően alakul ahhoz, hogy jeget is önthessek a pályára, és minél hamarább használatba tudják adni a pályát.
Idén is Kézdivásárhelyen gyújtják meg először a Gábor Áron téren felállított adventi koszorú első gyertyáját.
Simán átment a december elsejei ünnepség finanszírozása Kovászna Megye Tanácsának tegnapi ülésén, vitát – cseppet sem meglepő módon – a vízszolgáltatás díjának emelése váltott ki.
Meglehetősen csalódott az új kormány első lépéseivel kapcsolatban, jelentette ki csütörtökön Victor Ponta. A Pro Románia párt elnöke nehezményezte, hogy nő a költségvetési hiány és az állam kölcsönökhöz folyamodik.
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) nemzetközi szakértői csoportjának képviselői az Európai Parlamentben (EP) mutatták be szerdán a Minority SafePack (MSPI) polgári kezdeményezésen alapuló jogszabályjavaslat-csomagot.
December 2-án indítja el az igazságügyi minisztérium a procedúrát a legfőbb ügyész, az Országos Korrupcióellenes Ügyészég (DNA) főügyésze és a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) főügyésze kinevezését célzó válogatásra.
Jelenleg Erdély egyetlen új református temploma épül a Kolozsvár szomszédságában fekvő Apahidán.
Megalapozatlannak nevezte Kozma Mónika, az erdélyi gazdaságfejlesztő programot lebonyolító Pro Economica Alapítvány ügyvezetője azt a bírálatot, amelyet Romániai budapesti nagykövete fogalmazott meg a programmal kapcsolatban.
Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökjelöltje a leadott érvényes szavazatok 66,09%-át, míg Viorica Dăncilă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökjelöltje a 33,91%-át szerezte meg az államfőválasztások második fordulójában.
Éghajlat- és környezeti vészhelyzetet bejelentő állásfoglalást fogadott el az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén csütörtökön.
Szekéren viszik az iskolába a gyereket egy Bákó megyei faluban. A gyerekek egymás hegyén-hátán utaznak az állati-meghajtású járművön, így fennáll a veszély, hogy bármelyik pillanatban leeshetnek.
Szabályos volt a Liviu Dragnea által kapott 24 órás eltávozási engedély a rahovai börtönből, jelentette be csütörtökön Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter.
A tízmillió ausztrál dollárból létrehozott szállodát az észak-queenslandi Airlie Beachtől 40 tengeri mérföldre horgonyozták le a Nagy-korallzátony mentén.
Ciklonok és hóviharok dúlnak az Egyesült Államok nyugati és középnyugati vidékein, de New York államban is.