Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) nemzetközi szakértői csoportjának képviselői az Európai Parlamentben (EP) mutatták be szerdán a Minority SafePack (MSPI) polgári kezdeményezésen alapuló jogszabályjavaslat-csomagot.
2019. november 28., 16:032019. november 28., 16:03
Az EP Kisebbségi munkacsoportjának november 28-ai informális ülésén azt a javasolt intézkedéscsomagot mutatták be, amelyet az összegyűjtött 1.128.385 támogatói aláírással együtt fognak benyújtani 2020 első felében az új Európai Bizottságnak (EB).
A közlemény Vincze Lóránt EP-képviselőt, a FUEN elnökét idézi, aki szerint az általa vezetett szervezet készen állt benyújtani a jogszabálycsomag-javaslatot és a kisebbségi kezdeményezésre összegyűjtött aláírásokat 2019. december 3-án is a Bizottságnak, de az intézmény kérésére elhalasztották a leadást. Az erdélyi EP-képviselő ugyanakkor hangsúlyozta, az Európai Unió (EU) Bíróságának legutóbbi, a román kormány elleni döntése is kimondja, az EU-nak jogában áll intézkedéseket hozni az őshonos nemzeti kisebbségek védelméért. Vincze szerint ez egy erős, az MSPI mellett szóló érv.
A jogszabály-javaslatokat Günther Rautz és Thomas Hiebert szakértők, valamint Nagy Dénes András, az MSPI tanácsadója mutatták be. A szakértők véleménye szerint, bár a kisebbségi jogok tiszteletben tartásának elvét az Európai Unió alapszerződése előírja, konkrét jogi intézkedések és határozott, uniós szintű fellépés hiányában a nemzeti és nyelvi kisebbségek jogaira nincs európai garancia.
A jelenlévő EP-képviselők támogatásukról biztosították a kezdeményezést. Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő kiemelte: a kisebbségi polgári kezdeményezés megoldást nyújthatna a Koppenhágai kritériumok dilemmájára is, nevezetesen arra, hogy a kisebbségek jogainak betartását az EU csak a csatlakozás előtt álló országokon kéri számon, a tagállamokon azonban nem - mutat rá az RMDSZ közleménye.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!