Tegnapi lapszámunkban írtunk arról az újabb, igencsak műízű botrányról, amelyet a Román Tanítók Egyesületének (AGIRO) elnöke, Viorel Dolha robbantott ki, szóvá téve egy negyedikes tankönyv „történelemhamisítását”. Erre azonban csak túlfűtött román nemzeti érzületűek kaphatják fel a vizet.
A csikorgó fagy ellenére Sepsiszentgyörgy ünnepi köntösbe öltöztetett központja éjfélre megtelt különböző korosztályhoz tartozó emberekkel. Túlnyomó részük pedig megvárta a magyar éjfélt, vagyis az 1 órát is, hogy az anyaország magyarságával egyszerre koccinthasson egy közös, élhető és biztonságos jövőre.
A hagyomány szerint a szilveszter éjjel született baba, valamint családja is szerencsés lesz. Háromszéken az idén ez nem jött össze, de mindenki örül az érkezetteknek.
Baróton, mint az a december 30-i tanácsülésen eldőlt, idén nem emelkednek a magánszemélyeket érintő adók és illetékek.
Jól sikerült Uzon község 2016-os éve, legalábbis dr. Ráduly István polgármester évértékelőjében a megvalósítások tételszáma nagyobb, mint a kudarcoké. Nem mindegyik hétmérföldes lépés a településtörténetben, de a hétköznapokat élhetőbbé, rendezettebbé tevőknek is értékük van, hiszen a munkanapokból van több. Tervek is bőven vannak, s azoknak az eddigiek szerint nem annyira a pénzhiány, inkább a bürokrácia a kerékkötője.
Háromszéken egyetlenegy hivatalos, állandó állatvásár sem működik; érdeklődés ugyan volt bodzafordulói és kézdivásárhelyi illetékesek részéről, de ez is már bő két-három éve történt.
Most, amikor 2016 immár múlttá foszlott, és a szilveszteri mámor utolsó cseppjei is felszívódtak a jelenné szelídült jövőben, az ünnepi ábrándok csúcsairól kénytelenek vagyunk leereszkedni a jégvirágos hétköznapokba és lépteinket ismét azok kátyús valóságához igazítani.
A Bethlen Gábor Alap jelentős pályázati támogatásának köszönhetően újból nagy munkálatok folynak a Székely Nemzeti Múzeum fototékájában.
Nemrég Kézdivásárhelyen adott fergeteges koncertet a Kalapács zenekar. Kalapács József zenekarvezetővel, a Pokolgép és az Omen egykori énekesével a koncert előtt beszélgettünk.
Hamarosan kezdődik a férfi kézilabda-világbajnokság, márciusban folytatódnak a labdarúgó vb-selejtezők, májusban Budapesten rendezik a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét, majd júliusban ugyancsak a magyar főváros lesz a házigazdája a vizes világbajnokságnak. De nézzük részletesen 2017 első félévének sportkínálatát. Folytatás holnapi lapszámunkban.
Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.
Köd ülte meg Háromszéken a völgyeket, a patakok és folyók menti lapályokat az elmúlt év utolsó napján. Természetesnek tekinthető ez a jelenség, s az amúgy is korai sötétedéssel együtt jól ráhangolt a születés rejtélyére, egy új esztendő közeledtére, amely – mint minden ismeretlen – várakozást, örömet és félelmet-szorongást egyaránt képes kelteni az emberben.
Várhatóan a vendégek kényelmének rovására megy a vendéglátóiparban január elejétől életbe lépett átalányadó, mivel az alacsonyabb adóteher érdekében a vendéglők megpróbálnak kisebb felületre „összehúzódni”.
Kovászna megyében alacsony a fiatalok vállalkozói hajlandósága. Az Országos Cégjegyzék (ONRC) adatai szerint Háromszék országos szinten az utolsók között van a fiatal vállalkozók arányát tekintve, a vállalkozói társadalom alig 6,3 százaléka 29 év alatti. Mint arról beszámoltunk a 8598 cégtulajdonosból alig 544-en 29 év alattiak. A 4850 engedélyezett magánszemélyből (PFA, II, IF) 579-en 29 év alatti fiatalok, mivel sokan szakmai tudásukat próbálják vállalkozói alapokra helyezve értékesíteni.
A hétévszázados magyar lírát méltán emlegetik nagynak és jelentősnek. Nemkülönben a magyar műfordítás-irodalmat, éspedig annak tulajdoníthatóan, hogy a legjobb íróink szólaltatták meg magyarul a világirodalom nagyjait, mondjuk Shakespeare-től Tolsztojig.