December utolsó napjaiban nyílt meg a kovásznai Lőrincz Zsigmond Sípálya, és ez idő alatt számos vendég megfordult már az 1000 méter hosszú, haladó és a 400 méteres kezdő szakaszon.
Gyerő József polgármester alig féléve tölti be az elöljárói tisztséget az önkormányzatnál, de mint mondta: a közigazgatási munkával való ismerkedés mellett több megvalósításról is beszámolhatnak. Az elöljáró az idei tervekről is beszélt.
Mindenképpen újraépítik a hétfő délután leégett kommandói iskolát, ígérte meg Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
Mint azt már megírtuk, hétfő délután lángra kapott és leégett a kommandói Horn Dávid Általános Iskola faépületének a fele. Tegnapi terepszemlénk során már bontották az üszkös romot, miközben a diákok és a falubeliek közül sokan elkezdték berendezni az épület másik felét osztályteremnek, ugyanis hétfőn ott folytatnák az oktatást.
Hétfőről keddre virradóra jegyezték az idei tél leghidegebb éjszakáját: tegnap hajnalban mínusz 32 fokot is mutattak a hőmérők Kovászna megyében.
Tegnap Benkő Erika sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy milyen „zöldfülű” képviselőnek lenni Bukarestben. Nagyon kaotikusnak tartja a rendszert, például öt perccel a bizottság ülése előtt nem lehet tudni, hogy hol lesz. Ezek a tapasztalatok is megerősítették benne azt, hogy a régiók súlyát növelni kell, és a Bukarestét csökkenteni.
Az erdélyi származású amerikai állampolgár, Balás Elek által alapított Székely Előfutár Alapítvány január elején levélben köszöntötte azt a hét kutatót, akik a 34 pályázó közül 2016-ban elnyerték a szervezet által felajánlott ösztöndíjat, a két részletben folyósítandó 1000 dollárt. A hét erdélyi, különböző tudományterületeken tevékenykedő ösztöndíjas közül hárman háromszékiek, őket faggattuk kutatásaikról.
Valami macsós és nagyon vegyes – ezt a címet kapta a marosvásárhelyi Gruppen-hecc társulat idei zenés, politikai kabaré-előadása.
A magyar kereszténység kezdeteire vonatkozó ismeretanyagra tehettek szert mindazok, akik tavaly, Baróton a III. alkalommal megrendezett Magyar Örökség Táborban részt vettek dr. Darkó Jenő A görög szertartásúak története Magyarországon (1000–1792) című könyvének bemutatóján.
Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.
A vasárnapi visszavágók után kialakult az új rendszerben zajló női kosárlabda Román-kupa nyolcas döntőjének mezőnye, amelyet előreláthatóan február második hetében rendeznek meg. A döntő helyszínét és a párosításokat ma sorsolják ki a Román Kosárlabda-szövetség székházában, Sepsiszentgyörgy az egyik esélyes a rendezésre.
Az újonc korosztály egyik legrangosabb európai viadalán, Budapesten kezdte az évet a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub reménysége, Mike Boróka és edzője, Kerekes Barnabás. A péntektől vasárnapig tartó magyar nyílt újonc nemzetközi asztalitenisz-bajnokságon 18 ország játékosai indultak egyéniben és csapatban.
A várakozásoknak megfelelően Hosszú Katinka és Szilágyi Áron is bekerült a legjobb három közé a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) szavazásán. A férfiaknál Cseh László és Imre Géza, a nőknél Kozák Danuta és Szász Emese szerepel top 3-ban. A győztest csütörtökön, a Nemzeti Színházban hirdetik ki az M4 Sport-Év sportolója gálán.
Ádám Előd egyike azon sepsiszentgyörgyieknek, akik nagyon elrugaszkodtak szülővárosuktól, és egyike azoknak a keveseknek, akik vissza is tértek: 16 évnyi amerikai vargabetű után tavaly márciusban érkezett haza. Szerencsét próbálni ment, azt meg is találta, és egy kicsit haza is csempészne belőle. Közben jó nevű borszakértővé vált, rangos hazai és nemzetközi borversenyek bírálóbizottságainak tagja, és föltett célja, hogy az összesen 364 tagot számláló elit borásztársaság tagja legyen, azaz ő maga is birto