Új iskolát ígértek

Mint azt már megírtuk, hétfő délután lángra kapott és leégett a kommandói Horn Dávid Általános Iskola faépületének a fele. Tegnapi terepszemlénk során már bontották az üszkös romot, miközben a diákok és a falubeliek közül sokan elkezdték berendezni az épület másik felét osztályteremnek, ugyanis hétfőn ott folytatnák az oktatást.

2017. január 11., 11:532017. január 11., 11:53

Mint azt már megírtuk, hétfő délután lángra kapott és leégett a kommandói Horn Dávid Általános Iskola faépületének a fele. Tegnapi terepszemlénk során már bontották az üszkös romot, miközben a diákok és a falubeliek közül sokan elkezdték berendezni az épület másik felét osztályteremnek, ugyanis hétfőn ott folytatnák az oktatást.

Hétfőn 17 óra előtt vette észre egy helyi lakos, hogy az iskola sportcsarnok felőli részének tetőzete lángol. Azonnal hívta a 112-őt, és értesítette a helyi tűzoltókat is a történtekről. A falu szirénájának hívó szavára több mint 300-an siettek, kezükben lapáttal és egyéb kellékekkel oltani.

Nem volt víz a tűzoltókocsiban
A helyi önkéntes tűzoltók parancsnoka, Berszán Imre elmondta, nem tudtak a tűzoltóautóval oltani, mert garázs hiányában nem volt víz az autóban, ám két motorpumpával a Bászkából locsolták a vizet. A hattagú önkéntes osztag bátorságról tett tanúbizonyságot, hisz az épület tetejére is felmentek, hogy fékezzék a lángokat, amiknek oltását a rendkívüli hideg is nehezítette. E közben a falusiak sem tétlenkedtek, igyekeztek kihordani a lángoló épületből mindazt, ami menthető volt.
Dancs Attila a rakodó daruval felszerelt fahordó autójával segédkezett: a daruval elszakította a tetőszerkezetet, így fékezve meg a lángok terjedését.
A helyieknek sikerült annyira megfékezni a lángokat, hogy amire a kézdivásárhelyi tűzoltók odaértek, a hivatásosoknak már csak a lángokat kellett eloltaniuk. A munka egész éjjel zajlott, és kedden délben még mindig füstöltek a romok.

A 70-es években leégett az iskola
Opra Béni Béla iskolaigazgató egy tapodtat sem mozdult a helyszínről. Ott jártunkkor is tevékenykedett.
– A tűz okát egyelőre nem tudjuk, de szerencsére senki sem tartózkodott bent. A faépületet a 70-es évekbe húzták fel – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a 70-es évekbe volt már egy iskolatűz, a jelenlegi Katinka vendéglő helyén, és azután bővítették a jelenlegi iskolát még egy szárnnyal.
– Sajnos a lángokba veszett két informatika-labor, a raktár, amiben a sportfelszerelések voltak, a 9 ezer kötetet számláló könyvtárunk és az irattár. A kár értéke óriási – tette hozzá az igazgató, megjegyezve, hogy bár a tűz során az egyik kazán felrobbant, egy másik rendszeren még működik a fűtés, ezért a továbbiakban az iskola másik szárnyában folytatják az oktatást, és hétfőn már tanítanának az óvodásokkal együtt 100 gyereket számláló intézményben.

„Szeretem az iskolámat”
Terepszemlénk során a helyiek bontották a törmeléket, a diákok pedig az iratokat, iskolai felszereléseket hordták át a megmentett épületrészbe.
– Azért vagyok itt, mert szeretem az iskolámat – mondta a hetedik osztályos Kerekes Máté, egyike azon diákoknak, akik az átköltöztetésben segédkeztek.
Kocsis Béla polgármester is a helyszínen sürgött-forgott, az elöljárót egymás után keresték a különböző illetékes hatóságok képviselői, mindenki a kommandói tűz után érdeklődött.
– Hála istennek, meg tudtuk fékezni a lángok terjedését, és legalább az épület felét megmentettük, amiért köszönetem fejezem ki mindenkinek, aki részt vett a mentésben, külön köszönöm Dancs Attilának hatékony segítségét – mondta az elöljáró, hozzátéve, hogy miután a megyei tanács, tanfelügyelőség, építkezési felügyelőség, katasztrófavédelem stb. értesült a történtekről, és szemrevételezte a kárt, ígéretet kaptak, hogy kormánypénzből új iskolát építenek Kommandónak.

Szikra okozta a bajt
A Kovászna Megyei Készenléti Felügyelőség (ISU) közleményében az áll, hétfőn 16.35-kor kapták a riasztást, és több mint 7 órán át küzdöttek a lángok megfékezésével. Az oltást nehezítette, hogy az éjszakai mínusz 30 fokos hidegben fagyott rájuk a védőruha, így felváltva dolgoztak. A tűzoltók úgy vélik: az iskola megrongálódott kéményéből kipattanó szikrák miatt lángra kaptak az épület fagerendái. <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust