Butaság – betegség?

Nagy hiba, hogy nem tanítják meg az oktatásban dolgozókat arra, hogy valójában mi is a butaság, miben fejezhető ki, mi a mértékegysége, ki a buta, holott általában ők osztogatják a rájuk bízottaknak naponta a buta, ostoba, szamár, hülye minősítéseket!

Születik a buta ember, vagy butává válik? Betegség lenne, amit el lehet kapni, következésképp kezelésre szorul, aki ebben „szenved”, s végül is „kigyógyítható”? Az ebben a „bajban” érintettek értelmi képességei netán kívánnivalót hagynak? Nehéz felfogásukon kellene segíteni? Műveltségüket kellene szélesíteni, s jártassá tenni őket egyben s másban? Ésszerű, helyes cselekedetekre kellene ösztökélni? Értelmes gondolkodásra és tettekre kellene sarkallni?

Egyik megválaszolatlan kérdés a másikat éri. Továbbá azt is kérdezhetni, hogy ki az, ki jogosult az ilyenfajta „gyógymód” vállalására és lebonyolítására? Talán az, aki maga sem tudja a választ a butaság mibenlétére? Ha tudná, bizonyára nem osztogatná válogatás nélkül a buta jelzőt, amelyet különben – nem árt mellékesen megjegyezni! – még a 18–19. században is, szótörténeti tárunkra hivatkozva, mindenekelőtt nagyon konkrét jelentésben használtak, úgy mint tompa, hegyezetlen, tehát buta szarvú (borjú, ökör), illetve tompa, nem éles élű, tehát buta vaskó, azaz kapavas.

Annyi bizonyos, hogy gyakran éppen az okos, tájékozott, művelt, értelmes, sok dologban jártas ember kapja magát azon, hogy bizony butaságot beszélt vagy cselekedett egyik-másik alkalommal. Mert bizony, ha nehéz is a butaság mibenlétére pontos választ adni, valamiként csak érzékeljük, mondjam azt, fény derül rá, s így felismerjük, ha butaságot mondtunk vagy tettünk olykor-olykor.

Baj csak akkor adódik, ha például a szűkebb vagy tágabb környezet valamilyen oknál fogva nem gondolkodik el a jelenségen, nem használja saját fejét, s nem emeli fel szavát az általa felismert butasággal szemben. Mint ahogy ama meséből ismert, isten háta mögötti, falusi kupaktanácsban sem hangzik el egy szó sem a bíró „bölcsessége” ellen, aki szerint az úritök tulajdonképpen csikótojás, azt csakis csikó tojhatta, mert hogy amikor erre az ismeretlen dologra rátalált a buta csősz, éppen akkor tűnt fel abban a határrészben egy hosszú farkú, sörényes, kecses mozgású négylábú…

Nem könnyű hát eligazodni egyszerű kérdésekben sem. Ítéletet mondani pláne kockázatos. Esterházy Péter egy rövid eszmefuttatása éppen erre figyelmeztet. Utolsó könyvében olvashatni: „Okosság, butaság. Elvileg az okosság jó (dolog), a butaság rossz. De ez is bonyolultabb. A gonosz okosok, a derék balgák. Annyi talán igaz, hogy az okosság megnyilatkozásai élvezhetők, nem, lenyűgözők, a butaságéi nem. Illetve távolról még az is. Egy igazán buta gondolat többnyire szinte eredeti már. Valami új, ami neked eszedbe se jutna. Épp az eszed takarja el azt a szép hülyeséget.”