Maszkásokkal kezdenek

A csernátoni Haszmann Pál Múzeumban kora tavasztól késő őszig pezseg az élet, a téli hónapokban a múzeumi tevékenységet zökkenőmentessé tevő háttérmunka zajlik. Az intézmény egyesülete által több irányból (Bethlen Gábor Alap, Nemzeti Kulturális Alap, Communitas Alapítvány) elnyert pályázati támogatással is megvalósult tavalyi programokról, az idei tervekről D. Haszmann Orsolya muzeológussal beszélgettünk.

Felráznák a helyieket

A faluban valamivel több mint egy éve fejti ki tevékenységét a hagyományok újraélesztését és a közösségi programokat zászlajára tűző Háromszéki Népfőiskola Egyesület. Az eddigi tevékenységről és a további tervekről Biró Erika egyesületi elnökkel és Biró Attilával beszélgettünk.

Felráznák a helyieket
2017. január 09., hétfő

Felráznák a helyieket

2017. január 09., hétfő

Erdőről a fák tövében

Csak a szemének hisz Csákány László, a Szemerja–Görgő Közbirtokosság elnöke, és erre biztatta azt a 208 közbirtokossági tagot is, akinek tulajdonrésze van az ő keze alatt. Illetve van is, meg nincs is. Ezt a furcsa tényállást a sajtónak, a jelenlévő alig öt tagnak és másik öt, erdőügyek felől érdeklődő jelenlévőnek is elmagyarázta, ugyanis ennyin fogadták el a meghívást a szombati nyílt napra, az éves beszámolót megelőző terepszemlére, amelyen informális keretek között eshetett szó erdőgazdálkodásról, kö

Erdőről a fák tövében
Erdőről a fák tövében
2017. január 09., hétfő

Erdőről a fák tövében

2017. január 09., hétfő

Az elmúlt 15 év álomtizenegye

Az Európai Labdarúgó Szövetség nemrég megválasztotta a 2016-os év legjobb csapatát, ugyanakkor rendhagyó módon az elmúlt 15 év legjobb tizenegyét is, azaz összeszedte a legtöbbször ezen a listán szereplő tizenegy játékost is. Talán nem meglepő, hogy a csapat gerincét a Barcelona és Real Madrid játékosai alkotják.

Az elmúlt 15 év álomtizenegye
Az elmúlt 15 év álomtizenegye
2017. január 09., hétfő

Az elmúlt 15 év álomtizenegye

2017. január 09., hétfő

Felőrölték a Sepsi–SIC-et

Hazai pályán játszotta a 2017-es év első mérkőzését a Sepsi –SIC női kézilabdacsapata, amely az A-osztályos pontvadászat 10. fordulójában a jó erőkből álló Nagybányai Minaurt látta vendégül vasárnap délben a Szabó Kati Sportcsarnokban. A zöld-fehér mezes házigazdáknak nem tett jót a hosszú bajnoki szünet, nem tudták tartani a lépést a vendégekkel, súlyos vereséget szenvedtek.

Felőrölték a Sepsi–SIC-et
Felőrölték a Sepsi–SIC-et
2017. január 09., hétfő

Felőrölték a Sepsi–SIC-et

2017. január 09., hétfő

„Technikai koalíció”

Nem meglepő, hogy még mindig a vezető témák között szerepel a baloldal–Jobbik „technikai koalíció” kérdése, ami nem véletlen. Ébren tartja szinte az egész média, annál is inkább, hogy a problémakomplexum firtatása egyetlen politikai erőnek árt, éspedig a Jobbiknak.

„Technikai koalíció”
„Technikai koalíció”
2017. január 09., hétfő

„Technikai koalíció”

2017. január 09., hétfő

Maszkázzanak otthon!

Egyre több a baj Baróton és a város körzetében is azokkal a székelyszáldobosi romákkal, akik munka helyett kéregetésből, kukázásból próbálnak megélni. Gyakran látni őket, amint befekszenek az utak szélén elhelyezett szemétkonténerekbe, majd azok tartalmát szétdobálják, nem csak a városban, de hosszan Baróttól Székelyszáldobosig.

Maszkázzanak otthon!
Maszkázzanak otthon!
2017. január 09., hétfő

Maszkázzanak otthon!

2017. január 09., hétfő

Lesz víz a hidegben is

Több erdélyi városban gondot okoz az ivóvíz-ellátásban a hetek óta tartó fagy. A hidegben ugyanis csökken a folyók vízhozama, ami néhány nap után látszani kezd az ivóvíz-ellátásban. Utánanéztünk: Háromszéken nem merül fel ez a gond.

Lesz víz a hidegben is
Lesz víz a hidegben is
2017. január 09., hétfő

Lesz víz a hidegben is

2017. január 09., hétfő

Útra kelt a segélyjárat

A sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló munkatársai két éve meleg teával keresik fel az embertelen fagyban is az utcákat választó, romos épületekben meghúzódókat. Szombat este a hagyományos teaosztás a Máltai Segélyszolgálat önkéntesei, illetve segítőkész megyeszékhelyi személyek jóvoltából segélyjárattá alakult. Részletekkel Tischler Ferenc, a Romániai Máltai Segélyszolgálat főtitkára, a segélyjárat tagja szolgált.

Útra kelt a segélyjárat
Útra kelt a segélyjárat
2017. január 09., hétfő

Útra kelt a segélyjárat

2017. január 09., hétfő

Hiábavalóság?

Hiábavalóság?
Hiábavalóság?
2017. január 09., hétfő

Hiábavalóság?

2017. január 09., hétfő

Miből is áll a szivárvány?

Miből is áll a szivárvány?
Miből is áll a szivárvány?
2017. január 09., hétfő

Miből is áll a szivárvány?

Szemtől szemben a csapatkapitánnyal | Helyzetbe hozunk!
Megnyitás

Szemtől szemben a csapatkapitánnyal | Helyzetbe hozunk!

Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.

2017. január 06., péntek

Horoszkóp: Bak csillagjegy

Horoszkóp: Bak csillagjegy
Horoszkóp: Bak csillagjegy
2017. január 06., péntek

Horoszkóp: Bak csillagjegy

2017. január 06., péntek

Székelyföldi Legendárium

Sikeres évet zárt a Legendárium csapata, s idénre is új tervek, ötletek vannak tarsolyukban. Fazakas Szabolcs alapító szerint összekovácsolódott a rajzfilmes csapat, s idéntől az amerikai Ken Fountain, a DreamWorks Animation munkatársa az animációs koordinátoruk.

Székelyföldi Legendárium
Székelyföldi Legendárium
2017. január 06., péntek

Székelyföldi Legendárium

2017. január 06., péntek

Kovásznai táncos év vége

A kovásznai Tanulók Klubja idén is megszervezte immár hagyományossá vált karácsonyi ünnepi előadását Tél dala címmel. A szereplés időpontja egy év végi fagyos estére, december 21-ére esett.

Kovásznai táncos év vége
Kovásznai táncos év vége
2017. január 06., péntek

Kovásznai táncos év vége

2017. január 06., péntek

Az ajándékozás öröme

A Székely Mikó Kollégium V. A osztályában 2016 adventjét a szeretetteljes ünnepi készülődés jellemezte. Elsőként karácsonyi díszeket és Mikulás-ajándékokat készítettünk, majd ellátogattunk iskolánk előkészítő A osztályába, Varga Mária tanítónőhöz és kis tanítványaihoz.

Az ajándékozás öröme
Az ajándékozás öröme
2017. január 06., péntek

Az ajándékozás öröme

2017. január 06., péntek

Továbbképzések az óvodában

A sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Napközi Otthonban hét magyar és három román csoport működik, és 200-nál több kisgyermek éli mindennapjait a több mint hat évtizedes tanintézményben. Pedagógiai elvünk, hogy gyermekkorban kiemelt jelentőséget kell tulajdonítani a pozitív személyiségjegyeket alakító, élménygazdag mindennapok megteremtésének. Intézményvezetőként fontosnak tartom, hogy a felvállalt célokat, terveket időben és célirányosan megvalósítsuk. Ugyanakkor felelős vagyok azért, hogy csapatom minden

Továbbképzések az óvodában
Továbbképzések az óvodában
2017. január 06., péntek

Továbbképzések az óvodában

2017. január 06., péntek

Az év madara

A Magyar Madártani Egyesület (MME) 1979-ben indította az „év madara” madárvédelmi programot fajvédelmi célból. Kezdetben a madárfajt veszélyeztetettsége, állománycsökkenése, a populáció sérülékenysége alapján választották ki. Ma már internetes szavazással dől el, melyik madárfaj nyeri el az év madara címet, és a vele járó törődést, társadalmi szintű bemutatást.

Az év madara
Az év madara
2017. január 06., péntek

Az év madara

2017. január 06., péntek

Töprengés süketnéma kórus mellett

Töprengés süketnéma kórus mellett
Töprengés süketnéma kórus mellett
2017. január 06., péntek

Töprengés süketnéma kórus mellett

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye