Kovásznai táncos év vége

A kovásznai Tanulók Klubja idén is megszervezte immár hagyományossá vált karácsonyi ünnepi előadását Tél dala címmel. A szereplés időpontja egy év végi fagyos estére, december 21-ére esett.

Székely Hírmondó

2017. január 06., 12:452017. január 06., 12:45

A kovásznai Tanulók Klubja idén is megszervezte immár hagyományossá vált karácsonyi ünnepi előadását Tél dala címmel. A szereplés időpontja egy év végi fagyos estére, december 21-ére esett.

A zsúfolásig megtelt művelődési központban a kisgyerekek hangoskodása törte meg a terem addigi csöndjét, ugyanis az est során minden korosztály – óvodásoktól líceumistákig – bemutatta az elmúlt év során tanult táncokat, amelyek közül néhány produkció több díjat is nyert az országos és nemzetközi versenyeken.  
Mindenki izgatottan várta az előadás kezdetét, a műsort a „nagyok” (Knott Melinda, Sebestyén Anett, Olosz Anita, valamint Balogh Zoltán, Deák Gellért Gedeon, Antal Ákos) keringője nyitotta, majd sorra következtek a fiatalabbak produkciói: óvodás, előkészítő és I-X. osztályos csoportok. Ezek mellett egyes diákok szóló-, duett-táncokkal és tornagyakorlatokkal léptek színpadra. A kicsik kizárólag erre az alkalomra még egy mikulásos/karácsonyi tánccal is készültek, mely még inkább fokozta az ünnepi hangulatot.  
Csodálatos érzés volt számomra látni, hogy van utánpótlás, és lesz kiknek átadni majd a stafétabotot pár év múlva. Remélem, nem lankad a fiatalok lelkesedése, hiszen a tánc mindenkinek csak az előnyére válhat. Épp ezért biztatok minden kedves szülőt, hogy engedje el gyermekét, és hagyja őt belekóstolni a zene és a tánc varázslatos világába.
A kovásznai Tanulók Klubja nevében kívánok mindenkinek sikerekben gazdag, békés, boldog új évet!

Deák Gellért Gedeon

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust