Szervezik a vitaversenyt

Jó eséllyel ismét magyar résztvevő nélkül kerül sor Sepsiszentgyörgyön az ország legnagyobb akadémiai vitaversenyére, a Saint George City of Debate című rendezvényre. A márciusban 11. alkalommal tartott akcióra már lehet nevezni.

2017. január 06., 12:242017. január 06., 12:24

Jó eséllyel ismét magyar résztvevő nélkül kerül sor Sepsiszentgyörgyön az ország legnagyobb akadémiai vitaversenyére, a Saint George City of Debate című rendezvényre. A márciusban 11. alkalommal tartott akcióra már lehet nevezni.


A gyerekek megtanulják, hogy nem hangos szóval, hanem érvekkel kell meggyőzni a másik felet saját igazukról. A gyors helyzetfelismerés, a pontos érvelés az életben nagy hasznukra lehet, hiszen manapság takarítónak sem vesznek fel egy rendes céghez egy komoly állásinterjú nélkül – fogalmazott az első tíz kiadás szervezője, Mădălin Guruianu.
Idén Vlad Vidican a főszervező. Azt mondja, azon dolgoznak, hogy a résztvevő csapatok száma ne legyen több hetvennél, hogy „nyugodtabb körülmények között lehessen a vitákat lefolytatni”.
Magyar részről nincs jelentkező, pedig nem is olyan régen még öt-hat, egyenként háromtagú, jó csapatot lehetett kiállítani a szentgyörgyi diákokból, amikor 30-40 tanuló rendszeresen pallérozta beszédkészségét, érvrendszerét, tulajdonképpen a világképét. Knopp Ildikó, az egykor jobb napokat megélt Erdélyi Disputa Egyesület elnöke azt mondja: az emberek részben lemorzsolódtak, részben egyébbel foglalkoznak.
– A sepsiszentgyörgyi Bakó Rozália, a nagyváradi Horváth Gizella, akik ennek a mozgalomnak a zászlóvivői voltak, egyetemi karriert futottak be, van olyan tréner, aki kitelepedett Londonba, mások munkaterületet váltottak, és tulajdonképpen Háromszéken nem maradt ember, aki ezzel foglalkozzon, pedig minden bizonnyal lenne rá igény – véli Knopp Ildikó.
Tavaly 100 csapat, 300 versenyző és 80 bíró részvételével zajlott Sepsiszentgyörgyön a Covalact Saint George City of Debate.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust