Meglehetősen csalódott az új kormány első lépéseivel kapcsolatban, jelentette ki csütörtökön Victor Ponta. A Pro Románia párt elnöke nehezményezte, hogy nő a költségvetési hiány és az állam kölcsönökhöz folyamodik.
2019. november 28., 16:412019. november 28., 16:41
"Meglehetősen csalódott vagyok a kormány kezdésével kapcsolatban. Azt hiszem, jól tettük, hogy megbuktattuk a Dăncilă-kormányt, mert híján volt a kompetenciának és a jövőképnek. Az Orban-kormányt pedig éppen azért nem szavaztuk meg, mert ugyancsak híján volt a kompetenciának és a jövőképnek. Egyelőre azt látom, hogy a PSD-seket a PNL-sek váltják fel. Egyebet nem" - mondta Ponta egy Dâmboviţa megyében tartott sajtótájékoztatón.
A Pro Románia párt elnöke nehezményezte, hogy nő a költségvetési hiány és az állam kölcsönökhöz folyamodik.
"Ezt Teodorovici is meg tudta csinálni, ehhez nem kellett volna leváltani. Arról volt szó, hogy változtatunk az adórendszeren, lecsökkentjük a fölösleges költségeket, az oktatás és az egészségügy felé irányítunk összegeket. (...) Erre azzal kezdték, hogy miből vásárolunk repülőgépeket. Jó, ha vannak repülőgépeink, de fontosabb, hogy legyenek iskoláink, és ebből a szempontból csalódott vagyok az PNL első lépéseit illetően" - fejtette ki Ponta, aki hozzátette, napról-napra jobb döntésnek érzi, hogy nem szavaztak bizalmat a PNL-kormánynak.
Ponta közölte, civilizált és kompetens ellenzéki tevékenységre készül. A PSD-ben lezajlott válságra reflektálva úgy vélekedett: a volt kormánypártnak "nem Viorica Dăncilă volt a problémája", hanem az, hogy 2016 után milliók csalódtak a Szociáldemokrata Pártban.
A Pro Románia minden megyében indít jelölteket a helyhatósági választásokon - jelentette ki Victor Ponta.
Ponta kifejtette: támogatják, hogy visszatérjenek a korábbi rendszerhez, nevezetesen, hogy a megyei tanácselnököket ne közvetlenül, hanem a tanácsosok sorából válasszák, illetve, hogy a polgármesterek kétfordulós választást követően nyerjenek mandátumot, amennyiben az első fordulóban nem sikerült a szavazatok több mint felét megszerezniük.
Hozzátette: februárra tervezik a párt országos kongresszusát, amelyen elfogadnak egy négy évre vonatkozó politikai kiáltványt, benne a Pro Románia legfontosabb célkitűzéseivel.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!