Nincs minőségi szolgáltatás

Miután Tankó Vilmos korábbi igazgatót idén áprilisban egy fegyelmi eljárás után menesztették a Szociális Igazgatóság éléről és annak vezetését ideiglenesen Sztakics Éva alpolgármester vette át, december elsejétől átszervezik az intézményt.

Bodor Tünde

2019. november 29., 00:082019. november 29., 00:08

A városvezetőség kérésére Tischler Ferenc, a tanács szociális bizottságának tagja foglalkozott az intézmény átvilágításával, átszervezésével. Arra következtetésre jutott, hogy hiányzik egy középvezetői réteg és a feladatkörök pontos leosztása, ezért jövő hónaptól a majdani igazgatót négy osztályvezető segíti, akik a szociális juttatásokkal, a szociális programokkal, az adminisztrációval, illetve a jogi és személyzeti kérdésekkel foglalkoznak majd, illetve ötödik ágazatként ide tartozik a Zathurecky Berta-öregotthon is.


Nagy hiányosságnak titulálta Tischler, hogy az 58 munkatárs között csak 3 szociális munkás volt, és abból is egy több éve szabadságon, holott az igazgatóság feladata nemcsak a juttatásokat kiosztani, hanem az embereket a nehéz élethelyzetekből kiemelni, segíteni is. Átszervezéssel sikerült a szociális munkások számát hétre emelni, most 65 munkakör szerepel a személyzeti struktúrában, de 12 üres, és kettő kivételével nem is akarják egyelőre betölteni, közbeszerző és archiváló munkatárs alkalmazására azonban törvény kötelezi az intézményt.


Jó néhány személy papíron már nem létező alárendelt intézmények alkalmazottjaként dolgozott az igazgatóságon, sok egyeztetés árán mindenkit sikerült a helyére tenni. Következik majd az ügyfélszolgálat és a munkaprogram átszervezése, és főleg a fogyatékkal élőket fogják sűrűbben meglátogatni otthonaikban– mondta Tischler.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust