Újra az élvonalban

A kovásznai Pătrânjel Viktória és az ozsdolai Földes Levente újra bebizonyította, hogy mesemondásban a legjobbak között a helyük.

Székely Hírmondó

2019. november 29., 00:132019. november 29., 00:13

A Kőrösi Csoma Sándor Líceum harmadik osztályos tanulója, Pătrânjel Viktória mindennapjaiban a mese fontos szerepet játszik, óvodás korától jár mesemondó vetélkedőkre. Iskolásként négy alkalommal vett részt az országos mesemondó versenyen, ahol előkészítő osztályban a Napsugár külön díját hozta el, első osztályban dicséretben részesült, tavaly és idén első helyezést ért el.


A fejlődés tetten érhető és követhető, évről évre szívet és lelket simogató élményben részesíti a hallgatóságot az orbaiszéki kislány. Példát mutat bátorságból, szép ízes beszédből, kitartásból, minden alkalommal nagy átéléssel és lelkesedéssel mesél. Tanítója, Székely Márta szerint Viktória örömmel tanulja és adja elő a meséket.


A pedagógus elmondta, az osztályában sok tehetséges diák van, többen is részt vettek a mesemondó verseny körzeti szakaszán, és kitűnően teljesítettek, de csak a legjobb juthat tovább az országos szakaszra, így ők kimaradtak, de minden alkalmat, lehetőséget megragad, hogy diákjai megmutathassák tehetségüket. Nem a helyezést tartja fontosnak, bár versenyről lévén szó az sem mellékes, hanem a bejárt utat, s mindazt, amit a felkészülés, a plusz munka eredményez: a szókincs fejlődését, a kiállást, a lámpaláz leküzdését, a beszédkészség fejlesztését. A tanítványaival is megértetette, hogy minden, amit megtanulnak, a javukra válik.


– Nekem, pedagógusként az a feladatom, hogy becsületesen, a legjobb tudásom szerint készítsem fel a diákjaimat. Ha ez jó eredményt hoz, nagyon örvendünk, ha nem, akkor sem keseredünk el, mert a tudás nem vész el, megmarad nekik. Nem mindig a pillanatnyi siker a dicsőség, ha távlatokban gondolkodunk, idővel bebizonyosodik, hogy nem volt hiába a mi munkánk. Minden verseny előtt ezt hangsúlyozom, és elmagyarázom, hogy mi minden körülmények között győztesek vagyunk, mert mindig tanulunk valamit – tette hozzá.


Az ozsdolai Földes Levente negyedik alkalommal vett részt a vetélkedőn, előkészítő és harmadik osztályosként első díjjal, első osztályban és idén pedig második díjjal jutalmazta a zsűri. A vörös hajú, mosolygós székely legény rutinos mesemondó, nincs lámpaláza. A mese, a mesemondás már az élete része. Nagyon szereti olvasni, hallgatni a népmeséket.

Galéria


– Még soha nem volt ilyen rendkívüli tehetséggel rendelkező diákom. Levente negyedikes, így ez volt az utolsó vetélkedő, amelyre én készítettem fel, de bízom benne, hogy lesz folytatás, erről már az ozsdolai magyartanárnővel is beszéltünk. A felkészülésben az elmúlt öt év tapasztalata sokat segített, számítottunk arra, hogy díjazott lesz, de soha nem úgy indulunk el a versenyre, hogy „győzni megyünk”. Meglátásom szerint már maga az a tény, hogy jelen lehetünk egy ilyen rangos vetélkedőn, ahol az országból a legjobb mesemondók gyűlnek össze, felér a sikerrel. Egy ilyen gála ünnep, felemelő élmény a részese lenni. Számomra élmény és öröm volt Leventével dolgozni – mondta Páll Mária tanítónő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust