Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2019. november 29., 00:112019. november 29., 00:11
Tízzel gurulgat az autó alattam, már az utcánkban vagyok, de van még időm gondolkodni hazáig. Kavarognak a gyerekkori emlékek bennem, nem tudom eldönteni, hogy amit én akkor jónak és normálisnak véltem, most miért olyan szörnyű.
Még abban a korban voltam kisgyerek, amikor létezett az a bizonyos „otthoni hét év”. Amikor még nem mertük otthon elmondani, ha megbüntettek vagy megszidtak az iskolában, mert válaszként újabb fenyítést kaptunk volna. Mi még nem mertünk feleselni, mert akkor még nem volt tabu a fülhúzás, a nyakleves. Ha rossz jegyet kaptam, megvonták az internet-hozzáférést, elkobozták a telefonomat, nem a tanárt okolták.
Tízzel gurul alattam az autó, nem tudok gyorsabban haladni. Éppen három óra van, az utcát haza-nem-igyekvő gyermekek lepik el. Nem merek rájuk szólni, egyszer egy dudálásért középső ujj bemutatásával követett vállvonogatást kaptam, egy alig több mint tízéves kisfiútól. Nevetgélve, burgonyaszirmot majszolva sétálgatnak előttem. Végre van esélyem megelőzni őket, talán észrevették, hogy araszolok mögöttük, talán csak véletlenül, de lehúzódnak. Elhajtok mellettük, köszönök (engem még úgy neveltek, falun szokás mindenkinek), semmi válasz. Mire megfordulok, ők pont a mi kapunk mellett mennek el. A csipszes zacskó kiürült, zsupp, le a földre, pont a kapunk elé. Felforr az agyvizem, szívem szerint a fejébe húznám. De nem akarok a szülőkkel vitába keveredni a civilizált viselkedésről.
Tízzel gurul alattam az autó. Egy eseményről tartok haza, egyszerűen nem tudom felfogni a látottakat. Végig álltam, fáj a lábam. Vajon mennyire fájhatott annak a néninek, aki már görbült háttal nézte végig az előadást, mert nem jutott székhez? Vajon mi van a hölggyel, akinek az előadás felénél ki kellett mennie a teremből? Nem kaptak ők sem helyet, hiszen úgy tűnik, századunkban a 16 éveseknek kell ülniük, nehogy a magassarkú elrágja gyermeklábukat.
Beszélgetek egy pedagógussal: nincs tisztelet a mai gyermekekben, fogalmazza meg ő is. De mégis hová lett? Javaslom, karácsonyra adjunk nekik!
Bartok Barbara
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!