Udvarhelyen nem zenél Lajkó Félix

Régóta tudják az udvarhelyi zenekedvelők és Lajkó Félix-rajongók, hogy március 4-én városukban koncertezik a hegedűvirtuóz, Brasnyó Antal brácsással közösen. Néhány nappal ezelőtt viszont az előadók menedzsere lemondta az udvarhelyi koncertet...

Barabás Blanka

2010. február 25., 12:422010. február 25., 12:42

2010. március 08., 12:252010. március 08., 12:25

Galéria
Március 4-ére volt kiírva az udvarhelyi Lajkó Félix-koncert, melyen Brasnyó Antal brácsással az erdélyi koncertkörút keretében a legutóbbi, A bokorból című lemez anyagából játszottak volna zömével. Időközben azonban Lajkó Félix honlapján megjelent egy közlemény, melyben azt írják, az udvarhelyi koncert elmarad. Mivel az udvarhelyi Művelődési Házban került volna sor az eseményre, ezért az intézményre, illetve az igazgatóra, Elekes Gyulára hárult volna a szervezés.

Elekest kérdezve megtudtuk, február 24-én érkezett egy elektronikus levele Horváth Lászlótól, Lajkó Félix menedzserétől, aki sajnálattal közli, hogy a március 4-ei dátum mégsem felel meg a zenészeknek, az igazgató ajánlatára pedig a március 3-ai sem. A jószándék ellenére viszont el kell mondani, március 3-án egyéb miatt is meghiusúlt volna a koncert: ekkor játssza a Bernarda Alba háza című produkciót az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, mellyel Szardínia szigetén lép fel a társulat március 4. után.

Nagy Pál színházigazgató egyébként azt nyilatkozta, egyáltalán nem tudták volna más időpontra tenni az előadást. A zenekedvelők ezek után maradnak a menedzser igéretével, hogy miután jól érzi magát nálunk Lajkó Félix, bizonyára Udvarhelyen is koncertezik a közeljövőben...

Bővebben az Udvarhelyi Hiradó pénteki, február 26-ai számában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
Hirdetés
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
Hirdetés
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.

Medvét láttak a Szejkén
Medvét láttak a Szejkén
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

2026. január 03., szombat

Elpusztult medvére bukkantak egy épülő ingatlanban Máréfalván – videóval

Vélhetően autó ütötte el a medvét, amelynek tetemét Máréfalva községben, a Máréfalvi patak nevű részen találták meg pénteken este egy épülő ingatlanban.

Elpusztult medvére bukkantak egy épülő ingatlanban Máréfalván – videóval
Hirdetés