
Fotó: Bodnár Arthur
Gazdag évadra számíthat az udvarhelyi közönség, mondta el Miklós Levente József, az Udvarhely Táncműhely igazgatója a hétfői évadnyitó sajtótájékoztató alkalmával.
2010. szeptember 20., 18:032010. szeptember 20., 18:03
2010. szeptember 21., 14:272010. szeptember 21., 14:27
Fotó: Bodnár Arthur
Más állami intézményekhez hasonlóan az Udvarhely Táncműhelynél is kényszerleépítések történtek: a 25 állásból, melyből kettőt amúgy sem sikerült betölteni, csupán 17 maradt. „A leépítések után elvesztek a még betöltetlen állások, ezenkívül hat személytől kellett megválnunk, így 17-en maradtunk. A 17 emberből három hölgy szülési szabadságon van, ami részben nagyon jó, de így csupán 14-en vagyunk. Ebből tíz a tánckar, négy fiú és hat lány, továbbá az igazgató és a három kisegítő személyzet” – mondta el az igazgató. Hozzátette, próbáltak csupán olyan személyektől megválni, akiknek más kereseti lehetőségeik is vannak. Ilyen értelemben a tánckar „megmenekült”.
Nehézségek azonban így is akadnak: „Egyetlen műszaki emberünk van, aki hangosító, világosító, ügyelő meg ide-oda szaladgáló ember egyben. Tehát egy picit nehéz így működtetni egy intézményt, de megpróbálunk ennek az évadnak is nekifutni. Remélhetőleg a megszorítások nem maradnak állandóak, és jövőre az önkormányzattól vagy a városi tanácstól kaphatnánk egy-két állást. Abban reménykedünk, hogy évente visszakaphatnánk egy állást, és akkor olyan felépítése lenne az intézménynek, ami működőképesebb, mint a jelenlegi” – folytatta Miklós.
Mindezek ellenére „túlélésre rendezkedett be” a Táncműhely, és gazdag évaddal kecsegtet. Két néptánc közeli előadással készül a társulat: a tánccsapat összeállította, kimondottan folklórelőadásra november közepén kerül sor Antal József koordinálásában. A második, néptáncon alapuló táncjátékra márciusra lehet számítani. Az Énekből énekbe, rítusból rítusba című előadást Furik Rita rendezi majd. A harmadik, Bozsik Yvette rendezte kortárs darabot a gyergyói Figura színházzal együttműködve viszi színpadra a Táncműhely. Az előadásra májusban kerül sor.
A tavalyi találkozás sikerén felbuzdulva idén is sor kerül, október 28–30. között, az Össztánc ősszel fesztiválra. A rendezvény keretén belül nem csak táncos előadásokat láthat majd a közönség: a meghívottak között szerepel a Csík zenekar is. Hasonlóképpen a Tánc tavasza találkozóra is sor kerül jövőre, immár ötödik alkalommal. Miklós elmondta: tervei szerint a győri, illetve szegedi balett-társulatokkal levelezés által ápolt kapcsolatát szeretné ekkor „szemtől szembe” átvinni.
Az előadások mellett különböző táncképzésékre is sor kerül az új évadban. Idén októberben a tavaly már elindított, tanító- és óvónőknek szánt táncképzés második szakaszára várják a jelentkezőket. A Romániai Magyar Néptáncszövetség égisze alatt megvalósuló képzés során tánc-, gyerekjáték- és kézműves-foglalkozást oktató képzésen vehetnek részt a pedagógusok. Ugyanakkor idén is lesz gyerek-, illetve felnőtt néptáncoktatás. A kicsiket Szabó Ildikó, a felnőtteket Antal József tanítja majd ropni októbertől kezdődően.
A Táncműhely idén ősszel is részt vesz a Hivatásos Magyar Táncegyüttesek Találkozóján. A zsűrizett találkozóra a Szőrös pisztráng című darabot újítja fel a társulat. Mindezek mellett egy gáladarabbal is készülnek: mezőségi táncokból készít majd összeállítást a csapat. A csoportot a budapesti Művészetek Palotájába is meghívták: „Két éve folyik a meghívás, hívtak tavaly is, de végül anyagilag nem álltak úgy, így ők mondták le. Idén már tavasszal megkötődött egy szerződés, hogy november 22-én Budapesten vendégszerepeljünk a Művészetek Palotájában. Ez óriási megtiszteltetés számunkra. Úgyhogy a Barokk Ballada című előadásunk felújított változatával megyünk majd a magyar fővárosba” – mondta el a társulat igazgatója.
Bérletek az új évadban sem lesznek, jegyek viszont minden előadásra vásárolhatók. Az előadások pontos időpontja és részletesebb információk az Udvarhely Táncműhely honlapján (www.tancmuhely.ro) a jövő héttől lesznek elérhetők.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.