Több mint technika

Tar Lóránd tárlatát Bocskay Vince szobrászművész nyitotta meg, aki szerint rendhagyó, hogy egy képzőművész már gyerekkorában ezen a pályán induljon el, és ezen meg is maradjon...

Barabás Blanka

2009. december 09., 17:372009. december 09., 17:37

A fiatal udvarhelyi képzőművész nemrég végzett Temesváron festészet szakon, idén pedig mesterkurzusát zárta, 2008 óta tanít a Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában. A képek beszélnek arról, hogy alkotójuk felkészült ember, tudatosan, de sok érzékenységgel építi fel munkáit, tudja, hogy a művészet nem tudomány, és nem is elsősorban az észhez szól, mondta a méltató. A briliáns ötlet önmagában nem elegendő, kell hozzá a mesterség, illetve a többi a lélek és a tehetség dolga. Tar Lorándban megvan a tudás és a tehetség is, ugyanakkor képein tetten érhető a komponálási készség, a színérzék biztonsága és a mívesség, tette hozzá Bocskay. A kiállítás anyaga nem egységes, de az útkeresés időszakában ez természetesnek mondható, a képek hol a realitást, hol az elvonatkoztatott világot jelenítik meg hideg vagy meleg színekkel, avagy ezek kiegészítőinek kontrasztjaira épülve. Az ötleteken elindulva nyitottságot, kíváncsiságot feltételez a szemlélő az alkotóban, de mindenekelőtt kifinomult szépérzéket. Nem először találkozik az udvarhelyi tárlatlátogató Tar-képekkel, ugyanis 2007-ben egy kettős kiállításon mutatkozott be másodmagával Udvarhelyen, majd a megyei képzőművészekkel közösen a Művelődési Házban láthattak alkotást tőle. Beszélgetések mögötti zenei színezettel zárult a kiállítás, az alkotó ugyanis vendégül látta a Koala Jazz Band tagjait is.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat

Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Csökkentett forgalmú utcaként kapták vissza az autósok, parkolni sem lehet itt huzamosabb ideig

Elkészült az úttest, így hétfő reggeltől ismét közlekedhetnek az autósok a székelyudvarhelyi Tompa László utcában. A felújított szakaszon több közlekedési szabályra is figyelni kell.

Csökkentett forgalmú utcaként kapták vissza az autósok, parkolni sem lehet itt huzamosabb ideig
2026. augusztus 30., vasárnap

Gazdáknak és turistáknak is fontosak a homoródalmási utak

Felújítják Homoródalmás község tíz kilométernyi mezei útját egymillió eurós uniós támogatásból. A beruházás a kaszálók és más mezőgazdasági területek megközelítését könnyítheti meg.

Gazdáknak és turistáknak is fontosak a homoródalmási utak
2026. augusztus 29., szombat

Megmutatták belülről is a Székelyudvarhelyen összerakott konténertantermeket – videóval

Összeállították azt a négy tantermet a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola udvarán, ahol az Orbán Balázs Általános Iskola négy osztálya kezdi majd a tanévet – tájékoztatott Szakács-Paál István polgármester a Facebook-oldalán.

Megmutatták belülről is a Székelyudvarhelyen összerakott konténertantermeket – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Erdélyi írók és költők parkja épül Nagygalambfalván

Épül a nagygalambfalvi verspark, ahol harminc erdélyi író és költő munkásságát mutatják be az őszi megnyitó után. A létesítményben kultúrcsűr, néprajzi múzeum, vendéglő, állatsimogató, labirintus és játszótér is helyet kap.

Erdélyi írók és költők parkja épül Nagygalambfalván
2026. augusztus 27., csütörtök

Ahol a dokumentumfilmeké a főszerep: szeptemberben jön a DOKLAVINA

Szeptember 6. és 9. között ismét megszervezik a DOKLAVINA filmfesztivált Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron.

Ahol a dokumentumfilmeké a főszerep: szeptemberben jön a DOKLAVINA
2026. augusztus 26., szerda

Senki sem gondolta, hogy ilyen drága lesz helyreállítani a Székelyudvarhelyen megrongált magyar címert

Szellemileg sérült férfi rongálta meg egy évvel ezelőtt a székelyudvarhelyi Patkóban kiállított magyar címert. A család megtérítené a kárt, ám az nagyon költséges. A városháza abban bízik, hogy kevesebb pénzből is helyreállítható a szimbólum.

Senki sem gondolta, hogy ilyen drága lesz helyreállítani a Székelyudvarhelyen megrongált magyar címert
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Októbertől a Harvíz veszi át a vízszolgáltatást Kányádon és Szentlászlón

Változik a vízszolgáltatás Kányádon és Szentlászlón: október 1-jétől a Harvíz Rt. veszi át a szolgáltatást – tájékoztatott a Kányád Községi Polgármesteri Hivatal.

Októbertől a Harvíz veszi át a vízszolgáltatást Kányádon és Szentlászlón
2026. augusztus 25., kedd

Kallós Zoltán emléke köré szervezik az idei Erdélyi Táncháztalálkozót

Szeptember 4–5. között ismét benépesül Székelyudvarhely népzene- és néptánckedvelőkkel: az idei Erdélyi Táncháztalálkozó középpontjában Kallós Zoltán, kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő és pedagógus öröksége áll.

Kallós Zoltán emléke köré szervezik az idei Erdélyi Táncháztalálkozót
2026. augusztus 25., kedd

Három napon át várják a látogatókat a 24. Farkaslaki Szenes Napok

Idén is változatos programokkal várja a látogatókat augusztus 28. és 30. között a 24. Farkaslaki Szenes Napok a Kalonda-tetőn.

Három napon át várják a látogatókat a 24. Farkaslaki Szenes Napok
Hirdetés