Személyes történelem

Daczó Katalin (fiával Andrással), Márdirosz Ágnes és Oláh Sándor

Amint megjegyezte, a néprajzkutatóktól tudjuk, hogy a második világháború, valamint az ezt követő periódusból kevés napló maradt fenn, és ezeket falusi emberek írták. Kincsnek számít egy tisztviselőnő, egy első generációs munkavállaló értelmiségi nőnek életútjába és személyes élményeibe betekinteni. A társadalomtörténet ugyanis egyre inkább kezdi kutatni a személyes élmények alapján leírt történelmeket is, és ezeknek a naplóknak épp az az értékük, hogy szubjektívek, mivel kiegészítik a hivatalos közegekben született – különféle irattárban vagy levéltárban megtalálható – dokumentumok objektív világát. Más fényben, a megélt tapasztalatokon és benyomásokon keresztül fedik fel a világot.

Méra inkább a szerelméről és kapcsolatairól ír, de olykor tömören kritikát is megfogalmaz. Egy részt a naplóból az előbbi gondolatmenet alátámasztása kedvéért idézek. „Nem hűtlenség, hogy mostanig nem írtam. A rendőrség nagyon figyelt és féltem, nehogy naplómat követeljék, és így elrejtve tartottam De már nem bírom tovább. Szívem fájdalmát csak ide önthetem ki egészen. »Földönfutó székelyek« lettünk újból. Az estélyi hírekbe bemondták, hogy visszaadtak Romániának. És mindezt csak a fajtánknak köszönhetjük, a drága kommunistáknak. És ők most ujjonganak, míg mi? Sírhatunk amíg élünk.”

A naplóból Márdirosz Ágnes színművész olvasott fel részleteket, és az egykori dalárdatag kedvenc népdalaiból is ízelítőt nyújtott. A naplójegyzeteket sajtó alá rendezte, valamint a szerző levelezéseivel kiegészítette és jegyzetekkel ellátta Daczó Katalin és Ferencz Réka. A borító és nyomdai előkészítés Weisz Tibor munkája, a Tipographic nyomdában megjelenő könyv kiadását a Csíki Műemlékvédő Egyesület támogatta.