
Első alkalommal hallhatunk Székelyföld Napokról – május 13–21. között Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsai Székelyföld értékeire, kultúrájára hívja fel a figyelmet ezzel a rendezvénysorozattal. Székelyudvarhelyen is több eseménnyel ünneplik a Székelyföld Napokat, helyi szervező a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont.
2010. május 19., 16:362010. május 19., 16:36
2010. június 03., 19:082010. június 03., 19:08
A rendezvény keretében Udvarhelyen Kodály Zoltán zenei – Kodály a XXI. században címmel – konferenciát tartottak május 19-én a városháza Szent István-termében. A rendezvény célja a világszerte ismert és alkalmazott Kodály-módszer népszerűsítése volt, előadóként a magyarországi Bartalus Ilona, Kodály-tanítványt, zenepedagógust, egyetemi tanárt, a Duna Televízió zenei szerkesztőjét köszönthették a jelenlévők.
Május 20-án délután a Sétatéren pannókon láthatnak fotókat az arra járók. Ezek érdekessége, hogy az elmúlt Orbán Balázs szemével elnevezésű fotótáborok vidám képeit mutatják – címe is ez: Hétköznapok vidámsága, „nyitás” 17 órakor.
Május 21-én 17 órától ugyanacsak a városi parkban érhető tetten a vidámság, vagyis az Udvarhelyszéki Fúvószenekar hangulatos szabadtéri koncertje szórakoztatja a sétálókat. Műsorukon klasszikus szerzők műveinek (operák) részletei, népdalfeldolgozások, filmzenék, könnyűzeneszámok (dzsessz, swing stb.) szerepelnek. 18 órától már a forrásközpontban a helyük, amennyiben kíváncsiak az Orbán Balázs szemével 2008–2009-es fotótáborok fényképes albumának ismertetésére. Az igényes kiadvány folytatása a 2002–2007-es albumnak. (Bővebben az Udvarhelyi Hiradó május 20-ai számában).
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.