Sajátos hagyományok és sajátos értelmezések

– Úgy tudom, most állít ki első alkalommal Csíkszeredában. Mennyire ismeri a várost, a környéket?

– Az igaz, hogy tárlattal most jelentkezem először, de egy párszor jártam már itt. Rövid tartózkodások voltak ezek, így igazán nem ismerem az itteni életet, de itt él, vagy innen származik egy pár ismerősöm, barátom, egykori tanítványom. Említeném Erőss Istvánt, aki Csíkkarcfalváról származik és kollégám az képzőművészeti egyetemen, vele jártam néhányszor itt. Számomra ez egy legendás, misztikus hely, híres a festői természeti környezetéről, hegyeiről, és persze a szakralitásáról, szerintem csak a pénztelenség volt az akadálya, hogy nem eléggé élénk a turizmus.

– Tanárként, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docenseként sok székelyföldi diákkal dolgozhatott, rálát az itteni kortárs képzőművészeti törekvésekre. Kérem, elemezze tömören ezeket.

– Úgy érzem, hogy az anyaországi képzőművészek az itteniekhez viszonyítva el vannak kényeztetve, itt mintha sokkal erősebbek lennének az alkotói törekvések. Nem nevezném ezeket karriertudatnak, hanem inkább egyfajta szívósságnak. Egyfelől, egyesek a hagyományokat erősen tisztelik, de az az érdekes, hogy ennek ellenére sokszor mégis innen érkeznek az újító törekvések is. Említeném Szigeti Gábor Csongort, aki nálunk végzett, és jelenleg a fiamat tanítja médiaművészet szakon. Láttam egy katalógusban a csíkszeredai művészeti iskola melletti betonkopjáit. Meg kellene becsülni ezeket a pszeudo-kopjákat, izgalmas, hogy hagyományt és a rideg blokképítészet elemeit hogyan ötvözi, játékosan, már-már pejoratívan fejezve ki mondanivalóját. Mondjuk, őt nem tanítottam, mert sokféle szak és osztály van nálunk, de kollégám, és nagyon jól ismerem. Továbbá olyan itteni származású képzőművészeket is ismerek, akik nyugatabbra mentek. Manapság nincsenek korlátok sem politikai, sem kulturális értelemben, és ez szerintem egy nagyon jó tendencia.

– A kortárs művészet egyre több, kisebb ágakon terjed, lassan szinte lehetetlen tendenciák elemzésébe bocsátkozni. Saját irányelveit hogyan határozná meg?

– A szerteágazást én úgy szoktam kifejezni, hogy polarizálódott a művészet. Rengeteg törekvés él párhuzamosan egymás mellett, de ez egyáltalán nem baj. Nem léteznek többé a nagy korszakok, mint a régi történelmi korokban, habár azokat is inkább eurocentrikus törekvéseknek lehetne nevezni, hiszen akkoriban a Távol-Keleten például másféle tendenciák zajlottak, mint Európában. Most annyira tág a világ, hogy kétféle polarizálódás is működik egyszerre, a sokféle kultúra találkozása, egymásra hatása is érezhető, de másfelől egy kultúrán belül is vannak, akik teljesen a hagyomány megőrzésére törekszenek, és persze velük szembeállíthatók az újítók. Én hagyománypárti vagyok, ugyanakkor azt gondolom, hogy a hagyományőrzés csak az újítással együtt valósulhat meg igazán. Dinamikusan, kreatívan újra kell értelmezni a tradíciót, mert ha csak a pusztán a hagyományőrzést tartjuk szem előtt, akkor az nem produkció, hanem reprodukció. Meg kell fogalmazni a saját mondanivalót, de óvatosnak kell tenni, mindig figyelni arra, hogy az egyéni és a közösségi közlés ne kerüljön ellentmondásba.

Különben a folklór is igazolja, hogy a hagyomány megújulhat, például a kalocsai hímzés magyar misszionáriusok révén terjedt el Mexikóban a 19 században, indián asszonyok megtanulták és beépítették az ottani népművészetbe. És fordítva, manapság hungarikumnak számít a kalocsai paprika, és tudjuk, hogy a növény őshazája Amerika.

Nálam nem lehet elmondani, hogy direkt módon közöm lenne a hagyományokhoz, de a bőrplasztikáimat például lószerszámokból alkottam. Először a saját falumból gyűjtöttem ezeket, gyerekkoromban én is vezettem lovat szántáskor, néha rá is lépett a meztelen lábamra, él ma is bennem élénken ez az emlék. Csakhogy az igásló tartása Magyarországon kezdett kimenni a divatból, így kénytelen voltam az utóbbi időben Erdélyből is beszerezni ezeket. Szerintem nem várhatjuk el mégsem, hogy ma is lovas szekerek sétáljanak, és nincs is a hagyomány teljes körű felújításának értelme, hisz maga a folklór, a hagyomány is, ahogy már felvázoltam, állandóan változik. A nosztalgiázás sokszor veszélyes, mert érzelmileg ideig-óráig azonosulni lehet a „régi” világgal, de hosszabb távon a hagyomány gátat is jelenthet, mert ha valaki teljes mértékben megpróbál megőrizni valamit, akkor az idők változásának mond ellent. Bartók Béla gyűjtötte a népdalokat, ugyanakkor a szerzeményeibe, újszerűen, de szervesen építette be ezeket. Ő talán a legjobb példa arra, hogy miként kell kreatívan, a kor tendenciáit is felhasználva megőrizni a hagyományt.

– Alkotásait nézve, úgy érzem, hogy a tudatalatti is nagy szerepet kap.

– Én úgy szoktam inkább elkülöníteni, hogy tudatos és tudattalan. Bőrszobraimmal például az indulatok elfojtását próbálom érzékeltetni. Az ember ösztönlény, de a társadalom betöri, ezek az elfojtások pedig mutációkat eredményeznek. Az állat idomítására használt eszközök segítségével nagyon is kézenfekvő ezt a megzabolázást érzékeltetni.

Nem tetszetősek a munkáim, inkább az expresszivitásra törekszem, a szorongások, vívódások megjelenítésére. Nem a nyugalmat, hanem a kontrasztokat, az ütközéseket érzékeltetem, emelem ki.

Ugyanakkor hagyományként és többé-kevésbé tudattalanként értelmezem az ősérzéseket is. Szerintem mindenki tudatában léteznek, azok az archaikus formák vagy képek, amikor a természeti lények még szimbiózisban éltek. Különben, nem is olyan régen még természetes volt, hogy az állatokat szabadon legeltetik, és nem leendő termékként kezelik őket, mindenféle táppal felhizlalva a húsfeldolgozó iparnak. Azok a munkák, melyeken kifejezetten állatok szerepelnek, írországi élmények, mert az írországi és az itteni zöld között azonosságot fedeztem fel. Talán azért, mert itt sok a harmat, és mindig kap nedvességet a fű, ott meg gyakoriak az esőzések.

Az állatok spontán, szabad összekapaszkodása után az emberek vagy emberállatok közti összekapaszkodások láthatók. Az emberi kapcsolatok dinamikáját akarom érzékeltetni, az agressziót és az erotikát, az egymás elleni, vagy éppen az egymásért való küzdelmet. Nem kívánok azonban további tartalmi elemzésekbe bocsátkozni, mert minden munkámnak tág az asszociatív köre, és szeretném, ha mindenki a saját olvasata szerint értelmezné ezeket.