Révbe értem, de új utakra is kötelez a József Attila-díj

György Attila író kitüntetését veszi át Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás-minisztertől, a háttérben Szőcs Géza író, az említett minisztérium államtitkára

– Hajós a kikötőben című könyvében megjegyzi, hogy révbe ért, hiszen azzal foglalkozik, amivel mindig is szeretett volna: ír, szerkeszt. Ezenfelül megtalálta otthonát, családot is alapított... Immár a kitüntetések terén is révbe ért, számított a József Attila-díjra, vagy meglepetésként érte az elismerés?

– Az ilyen díj mindig kellemes meglepetésként éri az embert. Nagy adag álszerénység kellene ahhoz, hogy most kisebbítsem vagy bagatellizáljam a jelentőségét. Igen, egyféleképpen, prózaíróként révbe ér az ember ezzel, más kérdés, hogy ez „újabb utakra” kötelez: hiszen nem nyugdíj, hanem az addig megtett utat és az elkövetkezők ígéretét honorálja. Szerb Antal írja valahol, hogy „a tudós egyetlen földi jutalma a kortársak irigysége”, nos, ebben az esetben számomra a legnagyobb jutalom a kortársak elismerése, hiszen erre a díjra a magyarországi írószövetségek közösen jelölnek...

– Megváltoztatja az embert, az írót egy ilyen díj?

– Megváltoztat egy kézfogás vagy egy őszinte gratuláció? Nem hiszem. Jólesik, tagadhatatlanul. De ugyanakkor kötelez. Három nap múlva kevesen emlékeznek arra, hogy milyen díjat kapott az ember: a mindenkori teljesítmény, emberi habitus után ítélik meg, és ez így van a helyén. Részemről még a díjnál is sokkal fontosabb volt a mindennapi barátaim, munkatársaim kézfogása, tekintete.

– Mikorra várhatjuk következő kötetét?

– Idén, ha Isten is megsegít, legalább két új kötetem kellene megjelenjen, ezért (is) sikeresnek látom alkotóilag ezt az évet. Ez persze, nem idei eredmény, hiszen nem az elmúlt négy napban írtam ezeket a könyveket: egyszerűen számomra szerencsésen találkozott az „elvetett mag” és az idei termés. Őszintén remélem, aki eddig szerette írásaimat, ezután is örömét leli bennük: és ennél nagyobb elégtételt semmilyen díj nem jelenthet.