
Fotó: Kristály Lehel
A magyar íróknak járó legnagyobb elismerések egyikét, a József Attila-díjat kapta György Attila csíkszeredai prózaíró, a Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztője. Értesültünk arról is, hogy a Székelyföld egykori főszerkesztője, Erdély egyik legkiemelkedőbb költője, publicistája, Ferenczes István magas magyar állami kitüntetést vehet át március 15-én. Az alábbiakban György Attilával beszélgettünk. (Ferenczes István költő kitüntetésére még visszatérünk.)
2011. március 14., 17:152011. március 14., 17:15
2011. március 14., 22:422011. március 14., 22:42
György Attila író kitüntetését veszi át Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás-minisztertől, a háttérben Szőcs Géza író, az említett minisztérium államtitkára
– Hajós a kikötőben című könyvében megjegyzi, hogy révbe ért, hiszen azzal foglalkozik, amivel mindig is szeretett volna: ír, szerkeszt. Ezenfelül megtalálta otthonát, családot is alapított... Immár a kitüntetések terén is révbe ért, számított a József Attila-díjra, vagy meglepetésként érte az elismerés?
– Az ilyen díj mindig kellemes meglepetésként éri az embert. Nagy adag álszerénység kellene ahhoz, hogy most kisebbítsem vagy bagatellizáljam a jelentőségét. Igen, egyféleképpen, prózaíróként révbe ér az ember ezzel, más kérdés, hogy ez „újabb utakra” kötelez: hiszen nem nyugdíj, hanem az addig megtett utat és az elkövetkezők ígéretét honorálja. Szerb Antal írja valahol, hogy „a tudós egyetlen földi jutalma a kortársak irigysége”, nos, ebben az esetben számomra a legnagyobb jutalom a kortársak elismerése, hiszen erre a díjra a magyarországi írószövetségek közösen jelölnek...
– Megváltoztatja az embert, az írót egy ilyen díj?
– Megváltoztat egy kézfogás vagy egy őszinte gratuláció? Nem hiszem. Jólesik, tagadhatatlanul. De ugyanakkor kötelez. Három nap múlva kevesen emlékeznek arra, hogy milyen díjat kapott az ember: a mindenkori teljesítmény, emberi habitus után ítélik meg, és ez így van a helyén. Részemről még a díjnál is sokkal fontosabb volt a mindennapi barátaim, munkatársaim kézfogása, tekintete.
– Mikorra várhatjuk következő kötetét?
– Idén, ha Isten is megsegít, legalább két új kötetem kellene megjelenjen, ezért (is) sikeresnek látom alkotóilag ezt az évet. Ez persze, nem idei eredmény, hiszen nem az elmúlt négy napban írtam ezeket a könyveket: egyszerűen számomra szerencsésen találkozott az „elvetett mag” és az idei termés. Őszintén remélem, aki eddig szerette írásaimat, ezután is örömét leli bennük: és ennél nagyobb elégtételt semmilyen díj nem jelenthet.
Az önkormányzat és a szolgáltató egyeztetései alapján dől majd el, hogy milyen változások várhatók Csíkszeredában a hulladékgyűjtést és szállítást illetően, miután új céghez kerül a szolgáltatás. Leginkább a tömbházlakókat érintheti a változás.
Tűz ütött ki egy pékségben Gyimesfelsőlokon keddre virradóra, a lángok eloltásban több tűzoltóegység is részt vett – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.
Nem bízták a véletlenre az egészségügyi dolgozók és páciensek védelmét, évekkel ezelőtt ugyanis bevezették a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi részlegén az őrző-védő szolgálat 24 órás jelenlétét.
Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.
Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.
Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.
Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.
Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.
szóljon hozzá!