
Fotó: Bodnár Arthur
A Haáz Rezső Múzeum újabb nyílt napokat hirdet szeptember 22-ei, szerdai kezdettel. A rendezvény fókuszában a Bronzkori népek és vizigótok Székelyudvarhely határában című időszakos régészeti kiállítás áll, amely még néhány hétig megtekinthető lesz a múzeumban.
2010. szeptember 21., 12:082010. szeptember 21., 12:08
2010. szeptember 21., 12:252010. szeptember 21., 12:25
A kiállításhoz kapcsolódóan múzeumpedagógiai foglalkozásra is sor kerül: Căbuz Andrea képzőművész az agyagozás fortélyaira oktatja majd a 6–12 éves gyerekeket. A részvételi díj 3 lej, melyet a felhasznált munka- és fogyóanyag árába számítanak be. A heti egy foglalkozásra előre bejelentkezett, felszereléssel rendelkező (munkaruha, védőköpeny, kéztörlő) diákokat várnak. A sorra kerülő foglalkozásról és a részletekről a nyílt nap során lehet érdeklődni.
A nyílt nap záróakkordja Mihály János történész közreműködésével a régészeti kiállítás katalógusának bemutatása lesz, délután 17 órától a múzeumban.
A szombati áramkimaradás miatt több udvarhelyszéki településen a vízellátás is szünetelt, a szolgáltatás helyreállításán azonban folyamatosan dolgoznak – közölte vasárnap a Harvíz. A víztartályok feltöltését generátorok segítségével biztosítják.
Zajlik a belső ajtók cseréje, a falak szigetelése és a padlófűtés kialakítása a székelyvarsági központi óvodánál, ahol jobb körülmények várják a gyerekeket a következő tanévtől. Mindemellett a Tisztás tanyarészi óvodánál is felújítást terveznek.
Magasfeszültségű hálózati meghibásodás akadályozza a Harvíz működését, emiatt az egész udvarhelyszéki vízellátási zónában fennakadások alakulhatnak ki – közölte szombaton a szolgáltató.
Leterítették az első réteg új aszfaltot a 137-es megyei út azon kis szakaszán, az ocfalvi eltérő környékén, amelyet a korábbi felújításkor kihagytak. A bicikliút hiányzó részét is pótolták.
Pénzt kell elkülönítsen a székelyudvarhelyi önkormányzat a szejkefürdői mofettánál feltörő gázok kielemzésére, ugyanakkor a szivárgás pontos helyét is meg kell még állapítani. A helyszínt továbbra sem szabad megközelíteni.
Ellenőrzést tartottak szerdán Székelykeresztúron a rendőrök és több hatóság munkatársai, akik üzleteknél és cégeknél vizsgálták a kereskedelmi, munkaügyi, fogyasztóvédelmi és őrzési előírások betartását. Összesen több mint 50 ezer lejre bírságoltak.
Láthatóvá vált a Szent László-legenda töredéke és Jézus szenvedéstörténetének három jelenete az agyagfalvi református templomban, amely átfogó felújításon esett át. A beruházás történelmi, lelki és turisztikai szempontból is jelentős.
Vasúti pályafelújítási munkálatok miatt augusztus közepén vonatpótló buszok szállítják az utasokat a Székelyudvarhely–Segesvár vasútvonalon.
Tizenkettedik alkalommal szervezik meg a Nyikómalomfalvi Hagyományőrző Kézműves Tábort, ahol a gyerekek a székely népi hagyományokkal, kézműves mesterségekkel és különböző művészeti foglalkozásokkal ismerkedhetnek meg augusztus 10. és 14. között.
Új finanszírozási szerződést írt alá Székelykeresztúr önkormányzata és a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség a vállalkozói inkubátorház megvalósítására. A korábban meghiúsult projektet most új pályázati ciklusban indítják újra.