Csütörtök délután a Hargita Megyei Művészeti Népiskola 22 első és másodéves fotó szakos diákjainak 80 alkotásából nyílt kiállítás a megyeháza galériájában.
2011. március 03., 18:462011. március 03., 18:46
2011. március 03., 19:072011. március 03., 19:07
Túros Eszter, Péter Csaba és Szabó Attila a kiállításmegnyitón
Habár volt fotóművészeti képzés a 80-as évek elején, hosszas szünet után a múlt évben indult újra és lett egyik húzóágazata iskolánknak – fogalmazott Péter Csaba iskolaigazgató. Az első évesek analóg fotókat állítottak ki, digitális témában, mozgás, portré és táj, témakörben alkottak. A másodévesek árnyék, láb és esemény (riportfotó) témakörben készítettek fotókat – tudtuk meg Szabó Attilától, a Prisma Fotóklub elnökétől, a fotótanfolyam oktatójától. „Igyekszem két év alatt megtanítani a diákokat látni, ne csak nézni. Nem az a lényeg, hogy mindent lefényképezzünk, hanem az, hogy olyan fényképet készítsünk, ami másoknak is tetszik, üzenete van” – hangsúlyozta Szabó Attila.
Ízelítő a kiállított munkákból
A tárlatot Túros Eszter művészettörténész nyitotta meg nagyszámú diákság és érdeklődő jelenlétében. A megnyitón közreműködött Lőrincz Emőke gitáron és János Ágota fuvolán. A kiállítás március 10-ig tekinthető meg.
Tűz ütött ki egy pékségben Gyimesfelsőlokon keddre virradóra, a lángok eloltásban több tűzoltóegység is részt vett – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.
Nem bízták a véletlenre az egészségügyi dolgozók és páciensek védelmét, évekkel ezelőtt ugyanis bevezették a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi részlegén az őrző-védő szolgálat 24 órás jelenlétét.
Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.
Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.
Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.
Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.
Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.
Ősz óta nem használhatja a lakosság az FK Csíkszereda rekortán borítású futópályáját. A sportbázis bővítése miatt megbontott sáv helyreállítása 40 ezer euróba kerülne, ám a klub és a városháza közötti régi alku beteljesüléséig a pálya kapuja zárva marad.
szóljon hozzá!