Nagy trükkre készül Bálint Arthur

A forgatás helyszínén kerestük fel Bálint Arthurt, és faggattuk legújabb projektjéről: a Transikon Egyesület tagjainak együttműködésével, Bálint Ibolya, Fecső Zoltán és Jakab Ervin rendezőkkel együttműködve készítenek nagyjátékfilmet.

– Most mivel foglalkozol, foglalkoztok?

– A székelyudvarhelyi Transikon egyesült 2006–2007 óta aktív. Eddig főként dokumentumfilmekkel foglalkoztunk, és segítettünk egymásnak a forgatásban. Másfél éve viszont belekezdtünk egy nagyobb projektbe, amelyen igazából műhelyként dolgozunk együtt: úgy készítünk sketch-filmet, hogy kitalálunk egy témát, amelyhez mindegyik alkotó rendez egy filmet. Időközben az eredeti terv módosult, változott. Így született az ötlet, hogy csináljunk négy filmet, amelyek önmagukban is működnek. Az egészet továbbvittük, kitaláltunk hozzá egy kerettörténet, amely átszövi a kisfilmeket, egy egészbe fogja az alkotásokat. A kitalálás, megírás, előkészítés másfél éve indult. Az alkotást magát egy éven keresztül forgatjuk majd úgy, hogy a kisfilmek között néhány hónapos szünetet tartunk. Most a műhelymunka első szakaszának lebonyolítása folyik: a Nagy trükk című, általam rendezett legelső kisfilmet forgatjuk.

– Pontosan mit fed a sketch-film megnevezés?

– A sketch-filmnek az a lényege, hogy különböző filmek valamiért kötődnek egymáshoz. Vagy egy generáció tagjai, esetleg egy osztály készít filmeket, amelyek egymás mellé rakva egy filmként működnek.

–Tudjuk, hogy négy kisfilmből és egy kerettörténetből épül fel a játékfilmetek. Hogyan képzeltétek el ezt a keretet?

– A keret egyelőre az, ami még működik. De nincs kidolgozva, hiszen csak jövő nyáron forgatjuk majd. Valójában egy rendezőről van szó benne, aki vásárra viszi négy filmjét. Azt az éjszakát mutatja be a keret, amikor ez a rendező egy szállodai szobában levetíti alkotásait a vásárlónak. Azt nem tudni, hogy a vásárló miért akar filmet venni. De a rendezőnek történetesen van négy eladó filmje, és a kisfilmekből derül ki, a sok kis részletből, hogy miként is kerül egy rendező ilyen helyzetbe. Így a kisfilmeket, kisebb-nagyobb megszakítással, végignézzük a vásárlóval együtt.

– Milyen volt három másik rendezővel egy projekten dolgozni?

– Valójában a sketch-filmeknél az van, hogy az alkotót nem lehet kordában tartani. És ha azt mondjuk, hogy van egy téma, és ebben a témában mindenki találjon ki egy történetet, utólag mindig kiderül, hogy nem teljesen ugyanaz lett a végeredmény, amire az alkotók számítottak. Ezt a jelenséget próbáltuk kivédeni azzal, hogy sokáig beszéltünk úgy, hogy nem tudtuk, ki melyik filmet fogja készíteni. Több terv és ötlet is született. Ennél fogva is lehet az egészet műhelymunkának nevezni. Három napra elmentünk egy barátunk házába, ahol nincs telefon, tévé és internet. Ott beszélgettünk, és álmokat szőttünk.

– Valódi bűvészházaspárt választottál filmed főszerepeire. Szerencsés véletlen, vagy ez is volt a célod?

– A Nagy trükk egy olyan emberről szól, aki szeretne bűvész lenni, valami nagy trükköt szeretne véghezvinni. Ehhez mindenképpen kellett az, hogy a színész is tudjon bűvészkedni. Mivel rengeteg dokumentumfilmet készítettem, fontos számomra, hogy hiteles legyen, amit forgatok. A pár egyébként már szerepelt más filmben is, és annyira jól működnek együtt, annyira fotogének, hogy jó őket nézni. Tudtam, hogy ha ők vállalják, akkor ez a film olyan lesz, amilyennek én elképzeltem. Ahogyan egymással beszélgetnek, azt megrendezni nem is lehet, és nem is szabad, mert úgy jó, ahogy van. A forgatókönyvet és a dialógusokat ismerik, és úgy egyeztünk, hogy improvizálni lehet, hozzátenni vagy elvenni, hogy minél természetesebbek legyenek a jelenetek.

– Udvarhelyen forgattok, de milyen térben játszódik a film?

– A temető mindenhol temető, és ez volt a lényeg. Valójában nem fontos, hogy melyik városban játszódik a cselekmény. Az álmokról, a vágyakról szól a film. A szereplőt a temetőben alkalmazzák őrnek. A figura azt hiszi, hogy ez egy jó vásár, ingyen lakni, hiszen szabad idejét arra tudja fordítani, hogy kidolgozza, kitalálja ezt a nagy trükköt.

– Kinek vagy hova szántátok a filmet?

– Amikor az ember filmet készít, nem gondolkodik azon, hogy kinek szánja. Ez ilyen amerikai séma, hogy a film egy termék, amit majd el kell adni. Attól kezdve, hogy kész van a film, mi nem tudunk és nem is akarunk beleszólni, hogy ki nézi meg az alkotást. Figyelünk persze arra, hogy ne magunknak készítsük a filmet, hanem másoknak is tetsszen.

– Van különbség a játékfilm- és a dokumentumfilm-forgatás között?

– Nagyon sokáig nem forgattam fikciót, egyrészt mert nehéz támogatást szerezni hozzá. Valójában nem látok nagy különbséget fikció és dokumentumfilm forgatása között, nekem mind a kettő tetszik, mindkettőt szeretem. Úgy van vele az ember, hogy éppen azt esne jól készíteni, amit abban a pillanatban nem forgat. Annak idején nem akartam dokumentumfilmet készíteni, de kötelező volt az iskolában, így szerettem meg időközben.

– Miért Udvarhely?

– Annak idején, amikor Budapesten jártam a Színművészetire, a határon túli magyaroknak indítottak osztályt. Itt két évfolyam, harminc ember végzett, de nagyon kevesen maradtak meg a pályán. Amikor ezelőtt tíz évvel filmet készítettem Udvarhelyen, egyedüli voltam, aki ilyesmivel foglalkozott. Több mint négy éve, a Transikon megalapítása óta néhány emberrel, barátokkal, kollégákkal, filmesekkel együtt dolgozunk itthon. Szeretek más városban is lenni, szeretem azt a pörgést, de igazából itthon jobban oda tudok figyelni arra, hogy az emberekkel mi történik.

– Mekkora szerepe van az improvizációnak a forgatáson?

– Nagyon régóta megírtam a forgatókönyvet, annyit gondolkodtam magamban, hogy igazából nem akarok változtatni rajta, mert úgy szerettem meg, ahogyan megírtam. De már az elején tudtam: akkor lesz a legjobb a végeredmény, ha engedem a színészeket is kibontakozni. A dokumentumfilm-készítésnél megtanultam, az élet olyan szép dolgokat produkál, hogy sokat kell szenvedni, ha ezt színészi játékkal el akarjuk érni.

– Egy rendezőnek meg kell érni ahhoz, hogy „átadja a gyeplőt” a színészek kezébe?

– Nem érés kérdése. Inkább stílusé, hiszen a végeredmény a lényeg. A „hogyan” csak a módszereket jelenti. És biztos módszer nincs: van, aki így csinálja, van, aki úgy. A forgatókönyv amúgy is nagyon távol áll a filmtől: a film ugyanis kép és hang keveréke, egy sokkal komplexebb világ. A filmkészítésnek minden egyes mozzanata, a forgatókönyv megírásától, a forgatásig, vágásig, mind olyan folyamatok, amelyekre nincs recept.

– Mi lesz a következő projektetek?

– Azt nem tudjuk, már ez a projekt is ijesztő, minden energiát felemészt. Majd ha ezt befejeztük, akkor gondolkodunk a következőn.