Kedden az udvarhelyszéki gyermekek anyanyelvből és magyar kultúrából tettek próbát a Benedek Elek mesemondóversenyen. Az érdem elsősorban a gyermekeké, ugyanakkor a szülőket és a felkészítő pedagógusokat is dicséret illeti.
2010. január 12., 17:132010. január 12., 17:13
2010. január 13., 10:412010. január 13., 10:41
A keddi gálán a díjátadás zajlott, mely után a nyertesek meg is villanthatták tehetségüket, ugyanis meséjüket előadták a nagyközöségnek is. Az eseményt Elekes Gyula, a ház igazgatója vezényelte le.
Az ovódák iskola-előkészítősei közül Sükösd Dávid, a korondi óvodából bizonyult a legjobbnak, második helyen Maksai Katalin végzett a felsősófalvi óvodából, harmadik Dániel Eszter lett, aki a székelyudvarhelyi Csicsergő Napközi Otthonból érkezett. Az I–II. osztályosok kategóriájában első lett a zetelaki Zsombori Bernadett, második Patakfalvi Zsolt, a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola diákja, a felsősófalvi Szőke Zalán pedig harmadik helyen végzett. A III–IV. osztályosok csoportjából első helyezett lett Kántor István, a keresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója, Pál András Emil, a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola diákja második, és harmadik lett Kovács Anita, a lengyelfalvi általános iskola diákja.
Kategóriánként az első öt helyezettet díjazták. Az első helyen végzett gyermekek három napos budapesti kiránduláson vesznek részt irányítóikkal, emelett könyveket nyertek, a második helyezettek egy-egy digitális fényképezőgépet és szintén könyveket, a harmadik helyen befutók egy MP3 lejátszót illetve könyvcsomagot vehetettek át. A negyedik és ötödik helyezettek ajándék-könyvcsomagban részesültek. A redezvénysorozat támogatója a Művelődési Ház és a Bagolyvár Könyvesbolt, médiapartner pedig az Udvarhelyi Hiradó napilap.
Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.
Elkészült az úttest, így hétfő reggeltől ismét közlekedhetnek az autósok a székelyudvarhelyi Tompa László utcában. A felújított szakaszon több közlekedési szabályra is figyelni kell.
Felújítják Homoródalmás község tíz kilométernyi mezei útját egymillió eurós uniós támogatásból. A beruházás a kaszálók és más mezőgazdasági területek megközelítését könnyítheti meg.
Összeállították azt a négy tantermet a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola udvarán, ahol az Orbán Balázs Általános Iskola négy osztálya kezdi majd a tanévet – tájékoztatott Szakács-Paál István polgármester a Facebook-oldalán.
Épül a nagygalambfalvi verspark, ahol harminc erdélyi író és költő munkásságát mutatják be az őszi megnyitó után. A létesítményben kultúrcsűr, néprajzi múzeum, vendéglő, állatsimogató, labirintus és játszótér is helyet kap.
Szeptember 6. és 9. között ismét megszervezik a DOKLAVINA filmfesztivált Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron.
Szellemileg sérült férfi rongálta meg egy évvel ezelőtt a székelyudvarhelyi Patkóban kiállított magyar címert. A család megtérítené a kárt, ám az nagyon költséges. A városháza abban bízik, hogy kevesebb pénzből is helyreállítható a szimbólum.
Változik a vízszolgáltatás Kányádon és Szentlászlón: október 1-jétől a Harvíz Rt. veszi át a szolgáltatást – tájékoztatott a Kányád Községi Polgármesteri Hivatal.
Szeptember 4–5. között ismét benépesül Székelyudvarhely népzene- és néptánckedvelőkkel: az idei Erdélyi Táncháztalálkozó középpontjában Kallós Zoltán, kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő és pedagógus öröksége áll.
Idén is változatos programokkal várja a látogatókat augusztus 28. és 30. között a 24. Farkaslaki Szenes Napok a Kalonda-tetőn.
szóljon hozzá!