Koncerttel ünnepel az Udvarhelyszék Fúvószenekar

Szeptember 19-én, vasárnap délben kettőtől ünnepi koncertet ad Udvarhelyen, a Bethlen-negyedi parkban (kedvezőtlen időjárás esetén a város Művelődési Házában) az Udvarhelyszék Fúvószenekar és meghívottjai arra emlékezve, hogy több mint 5 év alatt fellépéseikkel az egész vidéken ismertté tették nevüket. A rendezvényre ingyenes a belépés.

P. Buzogány Árpád

2010. szeptember 15., 17:472010. szeptember 15., 17:47

2010. szeptember 15., 18:062010. szeptember 15., 18:06

Galéria

Ez az első alkalom, hogy vendégegyütteseket is meghívhattak – mondta el Gergely János karmester. Így a közönség változatos előadást hallgathat meg, másrészt pedig nem szűk körben, hanem barátaikkal, jó ismerősökkel együtt ünnepelhetnek.

– Azért jött létre, hogy legyen színvonalas műsor előadásához szükséges együttes. Az akkori időben az élőzenei koncertek nagyon ritkák számítottak, ugyanis nem voltak Udvarhelyen hivatásosak, és már a marosvásárhelyi filharmónia se járt le fellépésekre régóta – fogalmazta meg a kezdetekről a karmester. A névválasztás Szőcs Endréhez, a működéshez intézményi keretet biztosító Udvarhelyszék Kulturális Egyesület ügyvezetőjéhez köthető.

A célok eléréséhez embereket kellett toborozni: tehetséges és képzett, Udvarhely vidéki tagjai voltak a zenekarnak kezdettől. Első fellépésük nagy sikert hozott: a Magyar Kultúra Napján, 2005-ben szerepeltek, akkoriban 35–40 zenésszel. Erre az alkalomra betanított koncertjüket 4–5 helységben is bemutatták. Vidéki koncertjeiket később is minden esztendőben megszervezték.
Most 25–30 fős a létszám – az agyagfalvi fúvósok közül is sokan bejártak, mára azonban már nem maradt senki közülük. A zenekari tagoknak nehéz anyagilag: be kell utazni a próbára, előadásra a Sófalvától Szentegyházáig, Fehéregyházától Gyergyó vidékéig élő zenészeknek. Hogy mégis mi tart működésben egy ekkora közösséget, erre a kérdésre a válasz így hangzott: – Mindennek a titka és háttere a szakma iránti igényesség és a szakmai alázat. Ez, ami sarkall, hogy tegyünk…

És persze azon élmények, amelyeket az ember más körülmények között nem tudott volna megélni: az albertirsai meghíváshoz kapcsolódó pesti szereplés, Székesfehérvár ünnepi koncertjén való részvétel, Kecskeméten a zenélő óra és a polgármesteri hivatal előtti fellépés, illetve a magyarországi fúvósszövetséggel való együttes előadás.

Az anyagi háttér megteremtése, alkalmi támogatások kapcsán így fogalmazott: – Most mindenki szegény, pedig volt, amikor az udvarhelyi vállalkozók segítettek. Mélyebben kell a zsebbe nyúlni minden zenésznek, hogy részt vegyen a próbán és megjelenjen az előadáson, ennek ellenére sose kértünk belépőt a közönségtől. Ingyen szállítunk művelődést, a zeneszerető embereknek a helyszínre visszük, őket díjmentesen kiszolgáljuk – fejezte be a gondolatot szokott mosolyával Gergely János.

Fontos szerepet játszik a zenekar létezésében, életképességében a Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola, és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, amely a turnék társszervezője.

A vasárnapi koncertre meghívott előadókról a következőket emelte ki: az albertirsai (Mo) Gerjeparti Fúvószenekarral már 10 éves a kapcsolat. A vezetők között is jó a viszony, amellett, hogy fellépési lehetőséget kínáltak, sok kottával segítenek, vezetőjük múlt évben is eljött a fúvóstáborba oktatni. A székelykeresztúri Oktett képzett zenészekből alakult meg, minőségi műsort lehet várni tőlük. A fehéregyházi fúvószenekarral azért jó a kapcsolat, mert a korábbi években az Udvarhelyszék Fúvószenekar többször is fellépett náluk. Azonkívül sok a közös ember, hiszen öten a fehéregyházi együttes tagjai is. A vasárnapi műsoron fellép a gyergyószentmiklósi Step Dance mazsorettcsoportja is. A téren sörsátor, lacikonyha várja a zene kedvelőit.

A helyi polgármesteri hivatalt, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontot és Hargita megye tanácsának közös szervezésében megvalósuló vasárnapi előadáson a zenekar minden tagja emlékoklevelet meg az együvé tartozást jelképező aranyozott jelvényt vesz majd át Bunta Leventétől, a szervező Udvarhelyszék Kulturális Egyesület elnökétől, az önkormányzat polgármesterétől.

Továbbá megtudtuk: a zenekar mazsorettcsoportot szeretne alapítani, a jelentkezőket az esemény helyszínén várják az információs sátoránál.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.

Medvét láttak a Szejkén
Medvét láttak a Szejkén
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Hirdetés