Kezdődik a Míves Emberek Sokadalma

A 11. Míves Emberek Sokadalma pénteken, július 30-án nyitja kapuit a Székely Támadt-várban Székelyudvarhelyen.

Katona Zoltán

2010. július 26., 16:122010. július 26., 16:12

2010. július 26., 16:122010. július 26., 16:12

Galéria

Idén kétnapos lesz a több mint egy évtizedes múltra visszatekintő városi rendezvény, ami főképp kézműveseket, hagyományos mesterségeket űzőket mutat be az érdeklődőknek. A szervező Artera Alapítvány eseménysorozata fúvósok, huszárok és hagyományőrző együttesek felvonulásával kezdődik.

A zenei programok közül feltétlenül említést érdemel a budapesti Cimbaliband (péntek 21 óra, Belsővár színpad), az együttes egy multikulturális zenészcsapat, melynek muzsikája magyar népzenéből, klasszikus zenéből, dzsesszből, balkáni népzenéből, és rock’n’roll-ból épül fel. Szombaton este 20 órától a Magyarpalatkai Cigányzenekar, 21 órától pedig Murányi Tóni és Zenekara lép fel – utóbbi előadó városunk szülötte, tavaly jelent meg A libapásztor srác című lemeze.

Mindkét nap táncház is lesz, idén viszont elmarad az elmúlt években nagyon népszerű színészvetélkedő. Vasárnap már nem lesz a várban rendezvény, a kézművesek, mesteremberek Szencsedbe mennek egy szabadtéri fórumra. Több információ (itt letölthető a rendezvény részletes programja is): www.artera.ro

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Részegen vezetett, lebukott az oroszhegyi sofőr

Saját falujában állították meg a rendőrök azt az oroszhegyi sofőrt, aki erősen ittas állapotban ült a kormány mögé pénteken koradélután.

Részegen vezetett, lebukott az oroszhegyi sofőr
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Elpusztult egy medve Sikaszóban, amelyet korábban elgázolhattak

Sérült medve miatt érkezett riasztás Sikaszóba, ám a nagyvad elpusztult, amire a törvény által előírt bizottság helyszínre ért. Az állatot napokkal korábban üthette el egy autó.

Elpusztult egy medve Sikaszóban, amelyet korábban elgázolhattak
2026. június 11., csütörtök

Egész napos mozizásra várják az érdeklődőket Szentegyházán

Egész napos filmünneppel várják a mozirajongókat június 17-én Szentegyházán. A Vándormozi négy magyar alkotást vetít le, a belépés ingyenes.

Egész napos mozizásra várják az érdeklődőket Szentegyházán
2026. június 11., csütörtök

Kezdődik a strandszezon Parajdon

Megnyitja kapuit a parajdi sós strand pénteken, a nyitónapon minden érdeklődő ingyenesen látogathatja a létesítményt.

Kezdődik a strandszezon Parajdon
Kezdődik a strandszezon Parajdon
2026. június 11., csütörtök

Kezdődik a strandszezon Parajdon

Hirdetés
2026. június 10., szerda

Patthelyzetben a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felújítása

Magántulajdonban lévő kerítéseket és épületeket kellene elbontani ahhoz, hogy felújíthassák a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felső szakaszát. Keresik a lakók ingatlanjait legkevésbé érintő törvényes megoldást, de gyakorlatilag áll a projekt.

Patthelyzetben a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felújítása
2026. június 10., szerda

A kilövés után pár nappal ismét medvére figyelmeztetnek

Újabb Ro-Alert figyelmeztetést kaptak kedd este a székelyvarságiak medve jelenléte miatt. Mindez alig két nappal azután történt, hogy egy emberre veszélyessé vált nagyvadat kilőttek a településen.

A kilövés után pár nappal ismét medvére figyelmeztetnek
2026. június 09., kedd

Több mint három kilogramm vízipipadohányt foglaltak le Hargita megyében

Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.

Több mint három kilogramm vízipipadohányt foglaltak le Hargita megyében
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Bethlen Kata örökségét bemutató kötetet ismertetnek Székelyudvarhelyen

Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.

Bethlen Kata örökségét bemutató kötetet ismertetnek Székelyudvarhelyen
2026. június 09., kedd

Megújult a körforgalom, de újabb utat zárnak le Székelyudvarhelyen

Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.

Megújult a körforgalom, de újabb utat zárnak le Székelyudvarhelyen
2026. június 08., hétfő

Megkeresik, elaltatják és elszállítják a Székelyudvarhelyen megjelent medvebocsot

Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.

Megkeresik, elaltatják és elszállítják a Székelyudvarhelyen megjelent medvebocsot
Hirdetés