Lőrincz György író a legjobb ismerője lehet az alkotásoknak, hiszen ő a visszatérő méltatója a Kalló-képeknek. Ezúttal is ő nyitotta tárlatot.
2009. november 23., 16:092009. november 23., 16:09
2009. november 23., 16:202009. november 23., 16:20
Ez a kiállítás hagyományosan egy év anyagát mutatja meg az udvarhelyieknek. Ha eddig az a kritika érte Kallót, Udvarhely akvarellistáját (méltán mondhatjuk), hogy hiányzik az ember, a figurális ábrázolás festészetéből, akkor most ellentmond ennek – noha teljes mértékben mégsem volt megalapozott ez a bírálat. Hozzott az anyagba, az őszi és téli tematikájú tájképek mellé olyan figyelemreméltó ellenpéldákat – a Komámasszony mosolya című kiemelkedik mind közül – , melyet látni kellene az ítészeknek. (Felvételünkön balról jobbra: Lőrincz György, Kalló László és a könyvtár igazgatója, Szabó Károly)
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.
A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.
Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.
A Korond-patak ideiglenes elterelését biztosító vezetékrendszer építésének legnehezebb részéhez értek a parajdi sóbányánál. A kivitelezőnek most különösen precízen kell dolgoznia egy kanyar miatt. A munkálatok befejezése legalább tíz napot késik.
A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.
Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.
Nem veszélyes vagy előreláthatatlan és nem számottevő – ezekkel a jelzőkkel illetik Parajdon a bányakörüli változásokat és méréseket. Azt viszont hangsúlyozzák, hogy már többen hegesztik a nagy fekete csöveket.
Egy ígéretét legalább be tudta tartani a Salrom vezetősége, hiszen szerdán megnyílt a sósvizű strand Parajdon. Néhány turista rögtön ki is használta a lehetőséget: volt, aki napozott, mások a medencében lubickoltak.
Számos alkalommal besétált az Árvátfalván lévő házak közé egy fiatal hím medve, amely egyszer gyereket is megijesztett a településen. Ezt a példányt fogták be csapdájukkal a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület vadőrei.