A székelyek története és régészete a középkorban címet viselte a héten tartott Énlaka-konferencia.
2011. szeptember 30., 14:122011. szeptember 30., 14:12
2011. szeptember 30., 14:282011. szeptember 30., 14:28
Szávai Márton, a Pro Énlaka Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy a falu történeti megközelítése után – legelőször az Énlakával foglalkozó szakírókat vonták be a műhelymunkába – a népi mesterségek fel- és megidézése következett, míg az idén már azokat kutatókat hívták Énlakára, akik a teljes Székelyfölddel, annak átfogó régészetével és történetével foglalkoznak. Ily módon ez a találkozó nemzetközivé vált, hiszen több országból érkeztek előadók, olyan szaktekintélyek, mint Visy Zsolt, az MTA doktora, Egyed Ákos akadémikus és Filep Antal professzor. A szervezők fiatalabb tudósokat is meghívták, szívesen látták azokat, akik friss és újabb szemléletet képviselnek, élnek az újonnan kínálkozó lehetőségekkel, roppant mozgékonyak, s az utóbbi években eddig hozzáférhetetlen forrásokat kutattak fel, illetve utánanéztek bizonyos dokumentumoknak és helyesbítették a téves beidegződéseket, új olvasatban mutatták be az idegen nyelvű forrásokat. Egyed Ákos professzor azzal biztatott, hogy A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1918-ig című alapmunka bevezető fejezetét – amely a székelyek eredetéről és megtelepedéséről szól – az ilyen tanácskozások segítségével lehet majd jelentékenyen kibővíteni, hogy azt nyugodt lelkiismerettel olvashassák majd a legkülönbözőbb életkorú és műveltségű emberek.
A szerdai és a csütörtöki napon végig a történelmi hűségre, a következetességre és a logikára épültek az előadások, s majdhogynem drákói szigorral hárították el a kijelölt moderátorok a túl merész következtetéteseket, igyekeztek távol tartani maguktól és a közönségtől a meddő vitákat, de még így is sikerült összegyűjteniük időnként egy-egy órányi időcsúszást, amelyeket a szünetek kurtításával próbáltak orvosolni.
A rendezvény harmadik napján szakmai kirándulást tesznek a résztvevők, Székelyderzs, Homoródszentmárton és Székelyudvarhely épített örökségét és annak mai állapotát tekintették meg.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.
Korszerű, négykerék-meghajtású mentőautóval bővült Korond és a környező települések sürgősségi egészségügyi ellátása, ami jelentősen javítja a beavatkozások gyorsaságát, különösen a hegyvidéki térségben.
Újra megszervezik a Játék a jégen! programsorozatot Székelyudvarhelyen, amely szombaton reggel 9 órától várja a gyerekeket és családjaikat a korcsolyapályán.
szóljon hozzá!