Csíkszeredába is megérkezik az országhatárokon átívelő Nagy Versmondás. A tömegeket megmozgató verses villámcsődület (flashmob) házigazdája és szervezője a Kájoni János Megyei Könyvtár.
2012. november 26., 18:002012. november 26., 18:00
2012. november 26., 20:192012. november 26., 20:19
Ezúttal Arany János Szondi két apródja című költeményére esett a szervezők választása, szerdán 15 órára, a Szabadság térre várják a szervezők a város iskoláinak tanulóit, elsősorban az 5-8. osztályos, illetve középiskolás diákokat, valamint a Sapientia EMTE egyetemistáit, de akár a járókelők is bekapcsolódhatnak a közös szabadtéri versmondásba, amelynek lényege, hogy minél többen együtt mondják, olvassák a verset.
A közös szabadtéri versmondás néhány éve indult, amikor Fűzfa Balázs, a Nyugat-magyarországi Egyetem irodalomtanára összeállította az általa legszebbnek ítélt versek szubjektív listáját (12legszebbvers.hu) Könyvsorozat is készült a versekből, amelyek a magyar irodalom közismert és kedvelt költeményei, az egyetemi képzés és a középiskolai tananyag fontos darabjai. Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész kezdeményezésére azóta számos helyszínen mondták közösen a verseket, akár több százan is.
A rendhagyó szabadtéri irodalomórán Fűzfa Balázs fog kiselőadást tartani a költészet és a mai társadalom kapcsolatáról, majd Sebő Ferenc Kossuth-díjas zeneművész műsora következik. Végül Jordán Tamás színművész vezényletével fogják közösen elmondani – felolvasni Arany János költeményét a résztvevők.
A csíkszeredai közös versmondásra érkezők a vers szövegét kinyomtatva is kézbe kapják, ezért a szervezők arra kérik a rendezvényre érkező csoportokat vezető pedagógusokat, hogy részvételi szándékukat jelezzék a Kájoni János Megyei Könyvtárban a könyvtár telefonszámán (0266–371988) vagy a 0753–073489 illetve, 0720– 544093 telefonszámokon. Kedvezőtlen időjárás esetén a rendezvény helyszíne Hargita Megye Tanácsának nagyterme.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!