
Az Idősek Világnapja alkalmával, október 3-án, vasárnap délután 5 órától a budapesti Evangéliumi Színház vendégelőadása tekinthető meg.
2010. szeptember 30., 18:042010. szeptember 30., 18:04
2010. szeptember 30., 18:132010. szeptember 30., 18:13
A Székelyudvarhely önkormányzata, valamint a Művelődési Ház támogatásával megtartandó színházi délután ajándék a nyugdíjasoknak. Műsoron Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeménye. Az önsegélyző pénztár szeretettel meghívja tagjait, tekintsék meg együtt az előadást.
Az Udvaros Béla rendezte darab főbb szerepeiben Pelsőczi Lászlót (az Úr), Lénárt Lászlót (Ádám), Buzogány Mártát (Éva), illetve Kárpáti Tibort (Lucifer) láthatja majd a nagyérdemű. A darab kísérő, aláfestő zenéjeként, Haydn halálának 200. évfordulója tiszteletére, a zeneszerző A teremtés oratóriuma című művének részletei lesznek hallhatók.
Saját falujában állították meg a rendőrök azt az oroszhegyi sofőrt, aki erősen ittas állapotban ült a kormány mögé pénteken koradélután.
Sérült medve miatt érkezett riasztás Sikaszóba, ám a nagyvad elpusztult, amire a törvény által előírt bizottság helyszínre ért. Az állatot napokkal korábban üthette el egy autó.
Egész napos filmünneppel várják a mozirajongókat június 17-én Szentegyházán. A Vándormozi négy magyar alkotást vetít le, a belépés ingyenes.
Megnyitja kapuit a parajdi sós strand pénteken, a nyitónapon minden érdeklődő ingyenesen látogathatja a létesítményt.
Magántulajdonban lévő kerítéseket és épületeket kellene elbontani ahhoz, hogy felújíthassák a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felső szakaszát. Keresik a lakók ingatlanjait legkevésbé érintő törvényes megoldást, de gyakorlatilag áll a projekt.
Újabb Ro-Alert figyelmeztetést kaptak kedd este a székelyvarságiak medve jelenléte miatt. Mindez alig két nappal azután történt, hogy egy emberre veszélyessé vált nagyvadat kilőttek a településen.
Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.
Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.
Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.
Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.