A különleges szópárosítások mestere

Jelenits atya (fotó), aki a költő egyik barátja és lelki tanácsadója volt, egy érdekességre hívta fel a figyelmet: Pilinszky nem töltötte gyermekkorát nyomorban, mint például József Attila, aki a „költészetével a gyermekkor poklaitól kívánt szabadulni”. Nem volt keserű gyermekkora, sőt éppen ellenkezőleg, aránylag jó körülmények közt élő polgári családban nőtt fel (apja jogász volt), de mégis nagyon érzékenyen figyelt a környezetére. Anyai részről például volt egy olyan nagynénje, aki fiatalkorában leesett egy szénaboglyáról és dadogós lett.

„Pilinszky azt vallotta, hogy nyelvi szegénységét ettől a nagynénjétől örökölte, nem véletlen, hogy mindig olyan emberek között érezte jól magát, akik nehezen találtak rá a megfelelő szavakra. Nem is gazdag és változatos nyelvezettel lépett be a költők körébe, de a szavai mégis ragyognak” – emelte ki az előadó. Arra is felhívta a figyelmet, hogy egy másik, apácarendet alapító nagynénje révén, aki büntetett előéletű, kiskorú utcalányoknak egyfajta javítóintézetet létesített, a gyermek Pilinszky betekintést nyerhetett a bűnnek, a fájdalomnak és a szeretetnek egy különleges egyvelege által alkotott világába. Ez is meghatározta későbbi életpályáját, költészetét.

Szintén különlegesnek számít verseinek nyelvezete. Már első költeményei egyediek voltak, nem úgy indult, mint általában más költők, akik kezdetben valakit utánoztak, hanem egyéni stílust hozott létre. Egyik példaként az 1942-ben írt Őszi vázlat című versét hozta fel, amely így indul: „A hallgatózó kert alól/ a fa az űrbe szimatol,/ a csend törékeny és üres, /a rét határokat keres.” Nem is maguk a szavak, hanem a párosításuk az érdekes. Szinte egyáltalán nem él a költők egyik kézenfekvőbb eszközével, a gyakori jelzőhasználattal, ehelyett a természet élőlényeit személyesíti meg, amelyek szokatlanul cselekszenek. De fejezzük be a verset: „Riadtan elszorul szíved,/ az út lapulva elsiet,/ a rózsatő is ideges/ mosollyal önmagába les:// távoli, kétes tájakon/ készülődik a fájdalom.” Létezik egy kert, amelyet megtalálhatunk bárhol a világban, bizonyára sok út menti kert létezik fával, rózsával, itt mégis minden nagyon személyes, azzá teszik a „cselekvés” mellett a határozott névelők (a kert, a fa, a rózsatő, az út stb.).

„A nyelvi játék nyomán világosan érezzük, hogy ez a kert valamilyen hangulatot sugall. Érdekes az is, hogy az ember csak egy pillanatig jelenik meg: »riadtan elszorul szíved«. Ez a kert tulajdonképpen nem ilyen, hanem az olvasó, vagy a költő idegességét tükrözi, mert »távoli, kétes tájakon/ készülődik a fájdalom.« Valószínű, hogy Pilinszky a háborúra utalt” − vélte Jelenits atya.