A két Homoród mente kulturális értékei

– A Gyalogosan a két Homoród mentén kötetével Jánosfalvi Sándor István unitárius lelkész, szónok emlékének adózott. Miért?

– Jánosfalvi Sándor István (szül. 1804, Lókod – megh. 1879, Jánosfalva) a két Homoród mentének egyik legjelentősebb helytörténetírója volt. Legjelentősebb munkája, a Székelyhoni utazás a két Homoród mellett a szülőföld szeretetének és az ahhoz való ragaszkodásnak az eredménye. Maga a szerző így vallott erről: „Ha nem teheted azt, hogy külföldi országokat, szép helységeket és városokat láss és ismerj, legalább igyekezz hazádnak azon keskeny körét, melybe születtél, vagy ahol lakol – bármilyen is az – megismerni és ismertetni.” Nos, Sándor István ezt munkájában meg is tette. Olyannyira sikeresen, hogy Orbán Balázs a Székelyföld leírása című művében, a két Homoród menti települések leírásakor, ebből az 1839–1858 között keletkezett „regényes utazás-leírásból” szinte minden átvett. 2009-ben Sándor István halálának 130. évfordulója volt. Ekkor döntöttem úgy, hogy az ő nyomdokain én is bejárom a két Homoród mentét, szűkebb szülőföldemet, s elkészítem a saját „látleletemet” erről a periferikusnak számító vidékről.  

– A kötete útirajz, vagyis a művészettörténeti, építészeti emlékek (tájházak, középületek, udvarházak, templomerődök stb.), néprajzi értékek leltárját is elkészítette. Milyen következtetésekre jutott?

– A felületes szemlélő, aki kényelmes gépkocsijával átsuhan ezeken az egymás után gyöngyfüzérként sorjázó községeken, falvakon, nem is sejti, hogy mennyi értéket rejtenek. A tornyokban XVI–XVII. századi harangok, a temetőkben sajátos alakú síremlékek (ún. tumbák), a templombelsőkben gyönyörű falfestmények. Az egyházi levéltárak pedig a művészettörténészek számára valóságos kincsesbányák. A falvak arculatát meghatározó sajátos építészeti stílus, a kőfalazatú, fehérre meszelt, cseréptetős házak is, amelyek lényegében a közeli szászföldi népi építészet hatására épültek meg, csakis itt lelhetők fel ilyen nagy számban.

– Meglátásai alapján tud-e élni ez a kistérség a kulturális örökségével?

– Most már kijelenthetjük, hogy igen, mindazok ellenére, hogy a nem megfelelő odafigyelés még manapság is nagyon sok mindent tönkretehet. De az a tény, hogy ma már Kápolnásfaluban, Szentegyházán, Lövétén, Oklándon tájházak működnek, máshol meg néprajzi gyűjtemények, amelyek az elmúlt évtizedben jöttek létre, azt bizonyítják, hogy ha lassan is, az emberek rájönnek, hogy értékeiket nem kell elkótyavetyélni, széthordani, hanem letétbe kell helyezni, hogy az unokák is megismerjék.

– Hogyan lehetne ezeket a kulturális adottságokat kamatoztatni?

– Mindent be kell gyűjtenünk, amink még maradt. Leltárba kell vennünk, és népszerűsítenünk őket, s a nagyközönség, a vidéket egyre gyakrabban meglátogató turisták elejébe kell tárnunk. Vagy az előbb említett tájházak, naprajzi gyűjtemények létesítésén keresztül, vagy úgy, hogy megírjuk, publikáljuk őket. Az én útirajzom, a most bemutatásra kerülő Gyalogosan a két Homoród mentén c. könyvem is, amellett, hogy az egészséges lokálpatriotizmust próbálja erősíteni, e célból íródott. Kalauznak szántam, mindazok kezébe, akik ellátogatnak erre a varázslatos vidékre, amelynek szinte minden pontján van valami érdekes, valami említésre méltó.