
Fotó: Kristo Robert
Másfél-két év alatt, 2012 végéig teljesen felújíthatják a csíkszeredai Mikó-várat. Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter szerint, a kulturális tárca által elkülönített 7,8 millió lejből, ha minden jó ütemben halad, akár 2012 nyarán is befejeződhet a kivitelezés.
2011. január 21., 17:592011. január 21., 17:59
2011. január 22., 10:142011. január 22., 10:14
Ahogy Gyarmati Zsolt múzeumigazgató visszaemlékezett, úgy indult minden, hogy valaki kitöltött egy űrlapot, amelyben a vár felújítását kérték. Ezt az iratot felküldték Bukarestbe. Meglepetésükre pozitív választ kaptak, és ekkor kezdődött az előkészítési fázis. Egy viszontagságos, elhúzódó tárgyalási szakasz következett, a kivitelezési terveket a változó törvénykezés miatt többször is meg kellett változtatni, de a városi önkormányzat már a kezdetekben a segítségükre sietett.
Kelemen Hunor kiemelte, hogy amióta Gyarmati Zsolt lett a múzeum vezetője rengeteg pozitív változás következett be az intézmény életében. Több európai színvonalú tárlatot fogadtak a Mikó-várban, melyeknek hatásai a város, megye, sőt akár Erdély határain is túlmutattak. Ezért gondolta, hogy amikor a kulturális tárca élére került, prioritásként kezeli a múzeum műemléképületének felújítási ügyét. A miniszter kiemelte most érkezett el a tervek után a megvalósítások pillanata, és minden reményük szerint a 7,8 millió lejből másfél-két év alatt megvalósulhat az épület teljes körű, szakszerű felújítása.
„Nagy méretű, komplex folyamatról van szó, mivel 3000 négyzetméter felületet kell felújítani, sok a teendő egy műemléképület állagmegőrzésénél. El kell végezni a szerkezet megerősítését, valamint a tetőszerkezet, külső-belső vakolat, nyílászárók, a fűtésrendszer, padlózat, villanyhálózat teljes körű kicserélését. Persze ezenkívül mindenhol meszelni kell, valamint az épületfelújítás magába foglalja az udvarrendezést is” – vázolta fel a teendőket Kelemen Hunor.
Az is pozitív, hogy a kivitelezést egy csíkszeredai cég, a Tectum Company végezheti, amely a kulturális és örökségvédelmi miniszter szerint „megfelelő tapasztalatokkal rendelkezik a műemléképületek felújításának kivitelezése terén”. Ebben az esztendőben Kelemen Hunor szerint körülbelül a felét végeznék el a munkálatoknak. Azt is említette, hogy február elején hagyja jóvá a 2011-es országos helyreállítási tervet, gyakorlatilag akkor már kezdődhetne a kivitelezés, mivelhogy 2,2 millió lejt ki is utalnak.
Ahogy Ráduly Róbert Kálmán polgármestertől megtudtuk, valószínűbb, hogy tavasszal indulnak a munkálatok, többnyire kültéri javításokról lévén szó, ezt a februári, csíki tél nem teszi lehetővé. „A polgármesteri hivatal már 2006-ban megtámadta a várat, jelentős javításokat végeztünk belül (itt főleg a kiállítótermek kialakítására utalt – a szerk.) és a vár előtt (a Vártér felújítása). A mostani átalakítás köszönhető az RMDSZ kormányszerep-vállalásának, de részint az önkormányzat erőfeszítéseinek is, mivel a legutóbbi felújítási terveket a város a saját költéségvetéséből készíttette el.”
A polgármester, hogy megpróbálnak a Kájoni János Megyei Könyvtár Mikó-várban működő részlegeinek új otthont keríteni, ez ügyben a Hargita megye önkormányzatával is folynak a tárgyalások. A könyvek állagának ugyanis nem tesznek jót egy 18. századi épület által nyújtott feltételek.
Tűz ütött ki egy pékségben Gyimesfelsőlokon keddre virradóra, a lángok eloltásban több tűzoltóegység is részt vett – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.
Nem bízták a véletlenre az egészségügyi dolgozók és páciensek védelmét, évekkel ezelőtt ugyanis bevezették a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi részlegén az őrző-védő szolgálat 24 órás jelenlétét.
Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.
Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.
Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.
Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.
Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.
Ősz óta nem használhatja a lakosság az FK Csíkszereda rekortán borítású futópályáját. A sportbázis bővítése miatt megbontott sáv helyreállítása 40 ezer euróba kerülne, ám a klub és a városháza közötti régi alku beteljesüléséig a pálya kapuja zárva marad.
szóljon hozzá!