Följebb szállna a Bekecs néptáncegyüttes

Csütörtök reggel elutazott Budapestre a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes, hogy megméretkezzen a Fölszállott a páva elődöntőjében. A Duna Televízió tehetségkutatójában 48 fellépőből 24-en jutnak a középdöntőbe, remélhetőleg a Bekecs is.

Életszilánkok

Veress Albert pszichiáternek jelent meg új kötete Életszilánkok címmel  egyéni kiadásban. Ezúttal nem szakmunkát, tanulmányt, hanem önéletrajzot írt.

Életszilánkok
2014. március 06., csütörtök

Életszilánkok

2014. március 06., csütörtök

Felhőmesék – Sepsiszentgyörgy más szemmel

Felhőmesék címmel nyílik egyéni kiállítása Toró Attila sepsiszentgyörgyi képzőművész, fotográfusnak március 7-én, pénteken 19 órától a Lábas Házban.

Felhőmesék – Sepsiszentgyörgy más szemmel
Felhőmesék – Sepsiszentgyörgy más szemmel
2014. március 06., csütörtök

Felhőmesék – Sepsiszentgyörgy más szemmel

2014. március 06., csütörtök

Mátyás királlyá koronázása a bábszínházban

Történelmünk során kevés olyan király volt, akiről népmeséink ennyit beszélnek. A mesékben fellelhető csodás világban a koronázás misztériuma is méltó helyet kapott, ezt a momentumot idézi meg a Cimborák Bábszínház februárban bemutatott előadása.

Mátyás királlyá koronázása a bábszínházban
2014. március 06., csütörtök

Nőnapi előadás a Művelődési Házban

Nők napja alkalmából, március 8-án, szombaton, a Kolozsvári Magyar Opera művészeiből alakult Operett Group Project Operettvarázs című operett- és sanzon-összeállításával lép fel a székelyudvarhelyi Művelődési Házban.

Nőnapi előadás a Művelődési Házban
Nőnapi előadás a Művelődési Házban
2014. március 06., csütörtök

Nőnapi előadás a Művelődési Házban

2014. március 06., csütörtök

Gábor Áronról szóló táncjátékot mutat be a Háromszék Táncegyüttes

A Gábor Áron emlékévhez igazodva mutatja be a Háromszék Táncegyüttes új előadását. A székely nemzet hőse 200 évvel ezelőtt született, a Gábor Áron életéről szóló táncdrámát március 15-én, Kézdivásárhelyen mutatják be.

Gábor Áronról szóló táncjátékot mutat be a Háromszék Táncegyüttes
2014. március 05., szerda

Markó Béla elemző versei

A csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban szerdán este Markó Béla Csatolmány című verseskötetét mutatták be, amely a Bookart Kiadónál jelent meg.

Markó Béla elemző versei
Markó Béla elemző versei
2014. március 05., szerda

Markó Béla elemző versei

2014. március 05., szerda

Brit dokfilmek – harmadszor Marosvásárhelyen

Harmadik alkalommal szerveznek dokumentumfilm-vetítés sorozatot brit alkotásokból március 8. és 23. között Marosvásárhelyen, a főtéri Művész moziban.

Brit dokfilmek – harmadszor Marosvásárhelyen
2014. március 05., szerda

A fotózás és festészet határmezsgyéjén

Szőke Erika képzőművésznek egyéni tárlatát Hegedűs Enikő művészettörténész nyitotta meg kedden este a csíkszeredai Pál Aukciósház és Galériában. 

A fotózás és festészet határmezsgyéjén
2014. március 04., kedd

UNITER jelölések: magyar színházak a legjobbak között

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház öt, a Kolozsvár Állami Magyar Színház négy kategóriában is kapott UNITER jelölést, a nagyszebeni Radu Stanca Színház három kategóriában versenyzik a budapesti Maladype Színházzal közösen létrehozott produkcióval.

UNITER jelölések: magyar színházak a legjobbak között
2014. március 03., hétfő

Emerencként ünnepel Farkas Ibolya színművész

Hetvenötödik életévét tölti március 5-én Farkas Ibolya, s a kerek születésnap egyben azt is jelenti, hogy immár ötvenöt éve van színpadon. A kettős évforduló kapcsán beszélgettünk a színésznővel, aki Szabó Magda egyik legismertebb regényének bőrébe bújik.

Emerencként ünnepel Farkas Ibolya színművész
Dr. Horvát Zalán szülész-nőgyógyász: fontos, hogy az egész nőt lássuk
Megnyitás

Dr. Horvát Zalán szülész-nőgyógyász: fontos, hogy az egész nőt lássuk

Bármilyen nőgyógyászati műtétet el tudnak végezni a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, hiszen rendelkezésre áll a szakmai tudás és a korszerű felszereltség. A nőgyógyászat aktuális kérdéseiről, a szűrővizsgálatok fontosságáról és a műtéti lehetőségekről dr. Horvát Zalán szülész-nőgyógyász szakorvossal beszélgettünk.

2014. március 03., hétfő

Tamási művei az udvarhelyi deszkákon

Tamási Áron talán legreprezentatívabb novelláját, a Rendes feltámadás című művet és az e köré fűzött Tamási-szövegeket Csurulya Csongor rendezésében tekintheti meg a nagyérdemű március 6-án.

Tamási művei az udvarhelyi deszkákon
Tamási művei az udvarhelyi deszkákon
2014. március 03., hétfő

Tamási művei az udvarhelyi deszkákon

2014. március 01., szombat

Elűzték a Fiság menti rossz szellemeket

Farsangfarkához illően, tréfásan temették szombaton a telet a Csíkszentgyörgyhöz tartozó településeken, a 22. Megyei Farsangbúcsúztatón.

Elűzték a Fiság menti rossz szellemeket
Elűzték a Fiság menti rossz szellemeket
2014. március 01., szombat

Elűzték a Fiság menti rossz szellemeket

2014. február 28., péntek

Csoportos kiállításra hirdet pályázatot a MAGMA

Fiatal képzőművészeknek hirdetett pályázatot csoportos kiállításon való részvételre a sepsiszentgyörgyi MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér.

Csoportos kiállításra hirdet pályázatot a MAGMA
2014. február 27., csütörtök

Akinek nem nyűg erdélyinek lenni

Alma és fája – mondják gyakran Kós Károlyról és lányáról, Kós Zsófiáról, ugyanis a világhírű építész, drámaíró, látványtervező lánya is fényes karriert futott be. Az erdélyi művészet páratlan kettőséről, apa és lánya művészetéről szólt a csütörtök este.

Akinek nem nyűg erdélyinek lenni
Akinek nem nyűg erdélyinek lenni
2014. február 27., csütörtök

Akinek nem nyűg erdélyinek lenni

2014. február 27., csütörtök

Borszéknek tartottak tükröt

Borszék fotós szemmel címmel a Prisma Fotóklubnak nyitották meg tárlatát csütörtökön este Csíkszeredában, a Megyeháza Galériában.

Borszéknek tartottak tükröt
Borszéknek tartottak tükröt
2014. február 27., csütörtök

Borszéknek tartottak tükröt

2014. február 27., csütörtök

Folyamatosan várja a jelentkezőket a VIII. Erdélyi Néptánc Antológia

Már lehet jelentkezni a VIII. Erdélyi Néptánc Antológiára. A benevezők közül tíz néptáncegyüttes jut tovább a 2014. október 4-én Nyárádszeredában sorra kerülő gálaműsorra.

Folyamatosan várja a jelentkezőket a VIII. Erdélyi Néptánc Antológia
2014. február 25., kedd

Nem csak játsszák, írták is a darabot

Hónapok óta lebegteti a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, hogy Radu Afrim rendező meglepetés-előadással jelentkezik. Most végre lehullt a lepel: színészek által improvizált darabot mutat be a társulat március 2-án.

Nem csak játsszák, írták is a darabot

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye