Ötödször szerveztek Szín-Tár Találkozót a kecskeméti Katona József Színházban, ahová a sepsiszentgyörgyi Osonó is meghívást kapott.
Negyedik alkalommal szervez lengyel filmnapokat Marosvásárhelyen a K’Arte Egyesület a polgármesteri hivatallal közösen. Április 3. és 6. között a főtéri Művész moziban négy új filmet vetítenek.
Tamási Áron Vitéz lélek című színművét tekintheti meg a közönség a marosvásárhelyi Spectrum Színház vendégelőadásában a Csíki Játékszínben kedden 19 órától.
A Tein Teátrum harmadik alkalommal jelentkezik, ezúttal David Mamet American Buffalo (Bölényfejes ötcentes) című darabját Derzsi Dezső, Kolcsár József és Pálffy Tibor színművész olvassa fel.
A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében péntek este Tircsné Propper Valéria híres magyar nők életébe nyújtott betekintést a csíkszeredai városháza dísztermében.
Mintegy száz érdeklődő jelenlétében mutatták be Földi István: Székelynek születtem című könyvét Kézdivásárhelyen. A könyv az egykori kézdivásárhelyi újságíró személyes vallomásának tekinthető.
Tircsné Propper Valéria bölcsész tart előadást pénteken 18 órától Csíkszeredában, a városházán a Honfoglalás előttől az az Európai Unió utánig című sorozat keretében.
A Parasztopera című, immár klasszikussá vált darabot Pintér Béla rendezésében Gyergyószentmiklóson is játsszák.
Sajtótájékoztatón számolt be a társulatban zajló munkáról a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője, Csurulya Csongor rendező és Nagy Pál igazgató.
Biciklis hírnökök látogattak el szerdán a sepiszentgyörgyi iskolákba, hogy hírét vigyék a március 27-ei színházi világnapnak. A Játék évében egész napos rendezvénysorozattal ünneplik Tháliát.
„A mi nemzedékünknek kötelessége, hogy a falvakon még fellelhető tárgyi és szellemi értékeket megörökítse” – fogalmazza meg akár hitvallásként is felfogható gondolatait Bálint Zsigmond fotóművész.
Bármilyen nőgyógyászati műtétet el tudnak végezni a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, hiszen rendelkezésre áll a szakmai tudás és a korszerű felszereltség. A nőgyógyászat aktuális kérdéseiről, a szűrővizsgálatok fontosságáról és a műtéti lehetőségekről dr. Horvát Zalán szülész-nőgyógyász szakorvossal beszélgettünk.
Különleges rendezvénysorozatot szervez csütörtökön a színházi világnap alkalmából a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Spectrum Színház is.
Egy képzőművész általában minden technikát kipróbál. Veres Imola szerint a textilművészet egy olyan szak, amelyből minden irányba el lehet indulni.
Literatúrakedvelőknek kivételes, ritka csemege: Bodor Ádám Kossuth-díjas író, a kortárs magyar irodalom nyilvános szereplést ritkán vállaló mestere Murányi Sándor Olivér íróval beszélget Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Árkoson és Csíkszeredában.
Négy rendezvényt is ajánl a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ. Könyvbemutatóval egybekötött kiállításra, komolyzenei hangversenyre, ismeretterjesztő előadásra és a Föld órája rendezvényre várják az érdeklődőket a hét folyamán.
A színitanodában és a nemzetiben is készülnek a Színházi Világnapra. A különleges rendezvénysorozat apropóján könyvbemutatót tartanak, színészportrékból álló kiállítás nyílik, valamint premierre is sor kerül a Stúdióban.
A képzőművészet alkalmazási módozatait is vizsgálja a CreArt nemzetközi projekt, melybe a tavaly Hargita megye is bekapcsolódott. Egy többórás programsorozattal ünnepelték meg az Európai Kreativitás Napját pénteken délután a Csíkszeredában, a megyeházán.
A székelyudvarhelyi származású, harminchat éves színművészt, Katona Lászlót igen fiatalon Budapestre sodorta az élet. Színházi tevékenységén kívül együttesben gitározik, videoklipben és ismert magyar rendezők filmjeiben szerepel.