Ötödször szerveztek Szín-Tár Találkozót a kecskeméti Katona József Színházban, ahová a sepsiszentgyörgyi Osonó is meghívást kapott.
2014. március 31., 13:172014. március 31., 13:17
Ötödik alkalommal rendezte meg március 25. és 30. között a Színművészeti Egyetemek találkozóját a kecskeméti Katona József Színház, ahol a hazai és határokon túli, magyar nyelvű színészképző intézmények végzős osztályai mutatkoztak be. Az idén meghívást kapott a fesztiválra a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely Fazakas Misi által rendezett, Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadása, amelyet szombaton mutatott be a társulat a Ruszt József Stúdió Színházban. Az Osonó Színházműhely által bemutatott előadása mozgásszínház megnyilatkozása. Előadásuk dokumentarista jellegű, amelyben a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat kutatják, így a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok és saját magunk történeteit szőtték színházi eseménnyé, folyamatosan keresve a magukkal, nézőikkel és az Istennel való találkozás lehetőségét.
A színházi találkozón a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem, az Újvidéki Művészeti Akadémia, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Televízió Kara, valamint a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős hallgatói mutatták be vizsgaelőadásaikat. A rendezvény újdonsága a kis kritikus képzés volt, amelynek keretében 10-12 gimnazista és főiskolás vehetett részt egy minikurzuson, és vezethették az előadásokat követő szakmai beszélgetéseket. A fesztivál elmúlt négy éve során, három ország öt egyetemének ötvenöt előadását láthatta a kecskeméti közönség.
Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész.
Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.
A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.
Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.
Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.
Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.
A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.
Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.
Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.
A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.
szóljon hozzá!