József Attila születési évfordulója tiszteletére április 11-én tartják a Magyar Költészet Napját. Csíkszeredában pénteken egész napos műsorral ünneplik e jeles dátumot.
Lassan fél éve próbál, s a magyar költészet napja alkalmából most a közönség előtt is bemutatkozik Marosvásárhely legújabb színjátszócsoportja. A 22 tinédzserből álló színitanoda a közeljövőben számos előadással készül.
A Csíki Székely Múzeum egyik legfontosabb projektje a várhatóan 2016-ban nyíló várostörténeti kiállítás. Amint Gyarmati Zsolt múzeumigazgatótól megtudtuk, személyesen is felkeresik a régi csíki családokat a műtárgygyűjtés céljából.
A 25 éves jubileumát ünneplő Közép-Európa Táncszínház érkezik Székelyföldre Sepsiszentgyörgyön április 12-én, szombaton 19 órától az Új Stúdióban lépnek fel. A társulat Horda című előadását Kun Attila rendezte, zenéjét Lajkó Félix szerezte.
Négy év kihagyás után idén április 11-én újra sor kerül a Gyergyói Népzenészek Találkozójára Gyergyószentmiklóson.
Versajándékozással, Kovács András Ferenccel, Kicsid Gizella egyéni előadásával ünneplik pénteken az idei Költészet napját Háromszéken.
Horda című tánc- és mozgásszínházi előadását mutatja be Gyergyószentmiklóson a budapesti Közép-Európa Táncszínház kedden este 7 órától.
A verseny döntőjébe jutott a Fölszállott a Páva című televíziós népzenei és néptánc tehetségkutató első középdöntőjének mindkét erdélyi résztvevője.
A csíki helynevek településtörténeti tanulságait vette górcső alá péntek esti előadásában Botár István, a Csíki Székely Múzeum régésze a csíkszeredai városháza dísztermében.
Több ezer gyerekhez juttatja el a néptáncot és a népművészet szeretetét a Maros Művészegyüttes jövő héten az Iskola másként program keretében. Öt nap alatt a két tagozat húsz előadást játszik, de megnyílik az intézmény kapuja is a diákok előtt.
Bodó Istvántól, a Forfun Egyesület vezetőjétől tudtuk meg, hogy április 10-én Brüsszelben állít ki a csíkszeredai képzőművészek alkotta Transylvanian Art Group.
Bármilyen nőgyógyászati műtétet el tudnak végezni a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, hiszen rendelkezésre áll a szakmai tudás és a korszerű felszereltség. A nőgyógyászat aktuális kérdéseiről, a szűrővizsgálatok fontosságáról és a műtéti lehetőségekről dr. Horvát Zalán szülész-nőgyógyász szakorvossal beszélgettünk.
Sztárszereplőkkel budapesti vendégjáték érkezik április végén Marosvásárhelyre. A Hitted volna ha? című előadás különlegessége, hogy Hernádi Judit és Kern András játsszák a főszerepet, és Verebes István rendezte.
New Yorkban játszódik, de akár itt is történhetne – mondja Kovács Levente rendező arról a darabról, amellyel a Művészeti Egyetem végzősei búcsúznak a közönségtől. A Kész csoda című produkciót április 6-án este 7 órakor mutatják be a Stúdió Színházban.
Születésnapján, csütörtökön 18 órától köszöntik Farkas Árpád József Attila-díjas költőt a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében.
Ritka alkalomnak számít Bodor Ádám Kossuth-díjas íróval találkozni Csíkszeredában, az irodalomkedvelők nem is mulasztották el a lehetőséget, telt ház fogadta a keddi est vendégét a Kájoni János Megyei Könyvárban.
Az örök fény című verseskötet után megjelent Zárug László második könyve is, mely Az örök igazság címet kapta. A könyv írója szerint a versekkel vissza lehet szoktatni az embereket az olvasásra.
Sepsiszentgyörgyön rendezik meg jövő hétvégén a színészmesterségek országos olimpiászát. A tantárgyverseny azonban sokkal színesebb és érdekesebb programot kínál a résztvevőknek, mint amit eddig megszoktak.
Ismét bebizonyították a sepsiszentgyörgyi színészek és a közönség, hogy a színházi produkciók nemcsak nagyszínpadon érvényesülnek, hanem akár a kocsmában is. Hétfőn harmadik alkalommal tartottak Teátrumot a Teinben.