New Yorkban játszódik, de akár itt is történhetne – mondja Kovács Levente rendező arról a darabról, amellyel a Művészeti Egyetem végzősei búcsúznak a közönségtől. A Kész csoda című produkciót április 6-án este 7 órakor mutatják be a Stúdió Színházban, s a hónapban csak kétszer játsszák.
2014. április 03., 18:532014. április 03., 18:53
2014. április 03., 19:092014. április 03., 19:09
A végzősök számára három különböző darabból írt egy szövegkönyvet Kovács Levente rendező. Elmondása szerint olyan művet keresett, amelyben az osztályban tanuló öt lány és két fiú nagyjából egyenlő fajsúllyal tud megjelenni. „A tapasztalat összehozott már több ilyen darabot, hiszen volt olyan is, amikor hat lányra és egy fiúra kellett találni. Én három darabot találtam most, s úgy döntöttem, ez lesz az a szövegkönyv, ami kiszolgálja ezeket a gyerekeket maximálisan. Nagyon jó ez az osztály, s gondolom az eddigi repertoárjukhoz képest tudnak most újat mutatni a közönségnek, meg magukból is színészi feladatok szempontjából.”
A történet New Yorkban játszódik a kilencvenes években. Hat barátnő próbál boldogulni a párkapcsolatok szövevényes világában. Hetente egyszer összegyűlnek, hogy kibeszéljék mindazt, amit másokkal, máshol nem tudnak. Keresik önmagukat, a világ apró rezdüléseit, a csendet, a nevetést. Önfeledten társasjátékoznak minden összeülésükkor, a villámkérdések kereszttüzében mégis lehetőség nyílik egy-egy félmondatra, vagy akár hosszabb elmélkedésre is, amikor felszínre kerülnek az aktuális problémák. Sőt, sokszor nem is a kártyalapon lévő kérdés a lényeg, de még a válasz sem, hanem a beszélgetésre, viccelődésre nyílt lehetőség. Egyikük válása a kis csapat életét teljesen felforgatja, és talán az szenvedi a legnagyobb kárt, aki a legmegértőbb próbál lenni. Két spanyol fiatalember teljesen új irányba tereli az események folyását (...) A sok poén, nevetés mögött ott lapul a kérdés: hogyan ragadható meg a boldogság, és honnan tudjuk meg, hogy csoda történt velünk?
Jegyek
Az előadásra a jegyek megvásárolhatók a Stúdió Színház jegypénztárában minden kedden 14 és 18 óra között, vagy az előadás helyszínén, kezdés előtt egy órával. Jegyeket lehet foglalni is a 0736-350 686-os telefonszámon vagy a jegy@szini.ro e-mail címen.
A Kovács Levente által is rendezett előadásban a II. éves magiszteri színészosztály játszik: Bokor Andrea, Ozvald Enikő, Bogár Barbara, Sándor Anna, Kovács Károly, Köllő Nándor, Kovács Nikolett / Nagy Beáta valamint Simon Boglárka, I. éves mesteris hallgatók. Díszlet-jelmez: az egyetem II. éves látványtervező szakos hallgatói, irányító tanár: Dobre Kóthay Judit.
Az előadást április 6-án 19 órától játsszák a Stúdió Színházban, legközelebb pedig csak április 26-án kerül ismét színpadra.
szóljon hozzá!