Befejezte sepsiszentgyörgyi előadás sorozatát a Hahota társulat, Puskás Győző szerint a háromszéki közönséghez fogható sehol sincs. A színészek és a közönség egyaránt jól érezte magát, minden előadáson telt ház volt.
Nagyszámú érdeklődő előtt mutatták be pénteken este a Bernády Házban Sebestyén Mihály Időtár című munkájának III. kötetét. A szerző szülővárosa, Marosvásárhely történelmi eseményeit mutatja be a számok, sajtóhírek, levéltári adatok segítségével.
A Pál Aukciósház és Galériában február közepéig tekinthető meg a Transylvanian Art Group kiállítása. A hétköznaponként, illetve szombaton 10 és 18 óra között látogatható galériában Csillag Istvánt, valamint Vorzsák Gyulát, a TAG vezetőit kértük fel, hogy a tárlatot ismertessék.
A honfoglalás kora címmel szerdán délután Csíkszeredában, a Hargita Megyei Kulturális Központ Pinceklubjában dr. Hidán Csaba László történész, a honfoglalás korának szakértője tartott korhű ruha- és fegyverbemutatóval egybekötött előadást.
Diákok kaptak könyvajándékot Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala által közösen működtetett Könyvkelengye program által.
A 2009-ben elindított Mesemaraton folytatásaként idén is szervez maratoni felolvasást Székelyudvarhelyen a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Cimbora Gyermekek Háza. Az esemény célja, hogy minél többen, gyerekek és felnőttek egyaránt, bekapcsolódjanak a közös olvasásba.
A nevetés hizlal, és ez nem elhanyagolandó szempont a mai élelmiszerárak mellett – erre hívja fel a figyelmet huszadik szilveszteri kabaréjában a Gruppen-hecc, és ehhez tartják magukat az előadás alatt is.
Fiatal grafikus tárja Eger közönsége elé Gyergyószentmiklós természeti és épített nevezetességeit, az itt élők művészien megörökített ünnepeit – Lovász Árpád egyéni fotókiállítása január 28. – február 18. között lesz megtekinthető a magyar történelmi város Forrás Galériájában. A tárlat anyagáról, a szülőváros ihlette munkákról a művésszel beszélgettünk.
A Csíki Játékszín utoljára játssza bérletes nézőinek a Tudós nők című komédiát. A csütörtökön 19 órától tartandó előadásra nem csak a Tiborc-bérlet érvényes, hanem azokat a más bérlettel rendelkező nézőket is várják, akik még nem látták a vígjátékot.
Magyarország Kulturális Koordinációs Központja, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) szervezésében A honfoglalás kora címmel szerdán 18 órától, a HMKK Pinceklubjában dr. Hidán Csaba László történész, a honfoglalás korának szakértője tart előadást.
Gyerekkorában székely harisnyában járt, és népi mondókákon nőtt fel Barabás László. Azóta Parajdról számos marosszéki faluba, majd Marosvásárhelyre sodorta az élet, de ő hű maradt a kezdetekhez: néprajzkutatóként őrzi és továbbadja a népi kultúrát. Mindezekért január 22-én Budapesten a Magyar Kultúra Lovagjává ütötték Barabás Lászlót. Ő pedig folytatja a munkát: a magyar kultúra apródjaiból neveli a lovagokat.
Jelenleg Erdély egyetlen új református temploma épül a Kolozsvár szomszédságában fekvő Apahidán.
Civil szervezetek és önkormányzatok jelölése alapján 10 ország 35 személyisége részesült Egyetemes Kultúra Lovagja, illetve Magyar Kultúra Lovagja elismerésben január 22-én Budapesten a Magyar Kultúra Napján. Erdélyből idén 3 új lovagot avattak.
A honfoglalás kora címmel dr. Hidán Csaba László történész, egyetemi adjunktus harci bemutatóval egybekötött előadást tart január 24-én, kedden 18 órától a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében. Az eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Filmklubot és közönségtalálkozót szervezett a Magyar Kultúra Napjára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. Varsányi Ferenc filmrendező három alkotását – köztük egy Rejtő Jenőről készült dokumentumfilmet – láthatták vasárnap este a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban az érdeklődők.
Több mint 100 felolvasó, több mint 1000 internetes néző és 24 órás folyamatos olvasás – ezeket mondhatjuk el számokban a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett 24 órás felolvasó maratonról, ahol mindenki kizárólag marosvásárhelyi szerzőktől olvasott. A rendezvény szombat éjfélkor kezdődött és vasárnap éjfélkor ért véget.
Tizenhét, a múlt század elején élő csíkszentdomokosi mesemondó után kutatnak, és szeretnék ezek hagyatékát a nagyközönséggel megismertetni A mesélő falu elnevezésű programsorozat kezdeményezői.
Megfelelőbb helyet nem is találhattak volna a szervezők a Pro Minoritate negyedéves kisebbségpolitikai folyóirat legújabb számának bemutatására, amelynek fő témája a városi térhasználat. Csütörtök este a marosvásárhelyi Színház téren található Kaldi kávézóban a Színház térről és annak használatáról értekeztek.
Az anyukáját mozdulatlanul váró kisróka, a bozótban pihenő szarvas, a tó vizét hasító récék, erdő, mező, vizek, füvek és fák láthatók Demeter János Sepsiszentgyörgyön kiállított természetfotóin. A politikus, a Kovászna megyei közgyűlés alelnöke a Lábas Házban Fényeső címmel állította ki fotóit.