Horgonypontok a székelyföldi térben és időben

A Színház téri Kaldi kávézóban beszélgettek térről, időről

A Pro Minoritate negyedéves kisebbségpolitikai folyóirat téli száma megpróbált nem politikai lenni és könnyedebb témákat feldolgozni – ismertette a lap aktuális számát a főszerkesztő Kósa András László. Gagyi József társadalomkutató, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karának docense szerint azonban a lapban fellelhető témák csöppet sem nevezhetőek könnyedebbnek, mint az előző számok tartalma. A folyóirat legújabb kiadásának központi témája ugyanis a térhasználat. A tanulmányok a városi terekről, mint emberi alkotásokról, az emlékezés helyeiről, kisebbségi építészetről és szimbolikus birtoklásról szólnak. A kolozsvári Fő térről, a marosvásárhelyi Színház térről, a csíkszeredai „Taps” térről, a dunaszerdahelyi Május 1. térről írnak bővebben a szerzők.

A nemzetépítés korszakának terei

A Színház téren nemrég megnyílt Kaldi kávézó adott otthont a beszélgetéseknek, ahol Gagyi József társadalomkutató mutatta be a Po Minoritate legújabb számát. A marosvásárhelyi Színház tér 1973-ban alakult át olyanná, amilyen az átépítés előtt volt hosszú évtizedekig. Ceauşescu 1965-ös látogatása során szögezte le, hogy a térnek át kell alakulnia, ezért ami addig ott volt, eltűnt, azaz lebontották többek között a kolostort is – részletezte Gagyi József. „Megalakultak a nemzetépítés korszakának a terei, már 1961-ben elkezdik tervezni a város fejlesztését Marosvásárhelyen, akkor tervezik el az aluljáró megépítését és az ismeretlen katona szobrát, amely a nemzetépítés egyik szimbólumává válik. A hetvenes-nyolcvanas években alakult ki a térhasználat kutatásának gyakorlata” – tette hozzá a társadalomkutató.

Bemutatták a Pro Minoritate folyóirat legújabb számát

A helykereső Színház tér

Ványolós Endre a Modern tér történetek Kelet-Európából című tanulmányában bevezeti a helyteremtő és helykereső fogalmakat. A szerző a csíkszeredai Taps teret helyteremtő, míg a marosvásárhelyi Színház teret helykereső térnek nevezi – mondta Gagyi József. „Helykereső, mert illeszkedési problémái vannak a régi terek között, felmerül a kérdés, hogy az emberek elfogadják-e, használják-e majd az átépített teret?” – magyarázta a társadalomkutató, aki arra is kitért, hogy miként vélekedett Ceausescu az újonnan átalakított Színház térről: „Ceauşescunak az újonnan felépített színház átadásakor sok kifogása volt a térrel kapcsolatban, ugyanis szerinte hiányoztak a szocializmus, a testvériség jelképei.” Ennek ellenére építészetileg egy sikertörténetről beszélhetünk, az új térrel egyidejűleg egy újéletforma kialakulásában bíztak az emberek – mondta Gagyi József.

A csíkszeredai „Taps” teret, – amely jelenleg átépítés alatt áll, egy nagyobb sétálóutcát terveznek ide – Ványolós Endre helyteremtőnek nevezi, ugyanis ezzel egy új városrészt alakítottak ki Csíkszeredában, amelyet kezdetben nem is használtak egyáltalán az emberek.

A bemutatón jelen volt a szerzők közül György Imola is, aki A tér szimbolikus birtoklása Marosvásárhelyen című tanulmányában a város kulturális emlékezetét vizsgálta a térbe, térhasználatba kivetítve. „Egy városban mindig ott vannak az emlékezés helyei is, Marosvásárhelyen például a Bernády-szobornak helyet adó Petőfi tér mindig is a város magyarságának központi tere volt” – jegyezte meg Gagyi József.

Fekete Zsolt Lovacska (balra) fotóművésszel Pál Péter (jobbra) képzőművész beszélgetett

Album a székelyföldi tér-idő folytonosságáról

A beszélgetés második felében a tér fogalma mellett az idő is megjelent a Kaldi kávézóban: Pál Péter képzőművész a fotóművész Fekete Zsolt Lovacskával beszélgetett Az idő fényképe című albumáról, mint a székelyföldi téridő-kontinuum egyik horgonypontjáról, avagy az idő múlásának derűs tudomásul vételéről.

Annak idején Orbán Balázs ötven kilós felszereléssel járta be Székelyföldet, hogy fényképeket készítsen a Székelyföld leírásához, amelyben Veress Ferenc kolozsvári fotográfus fényképei is megjelennek. Százötven évvel később a marosvásárhelyi fotóművész, Fekete Zsolt Lovacska mintegy tizenegy évig dolgozott az „ismétlésen”. Az idő fényképe című albumában egymás mellé rendezett képeket találunk, amelyeket Fekete Zsolt Lovacska ugyanabból a nézőpontból fotózott, mint annak idején Orbán Balázs és Veress Ferenc, így könnyedén összehasonlíthatjuk a százötven éve készült képeket a maiakkal. A szerző szerint azonban az egy pillanattá sűrített 150 év alatt szinte semmit nem változtak a fotókon megjelenített tájak, épületek, gyakran ő maga is összetéveszti a fotókat.

„A terek, akárcsak az idő, fogalmak, amelyek bennünk élnek, a fénykép pedig megfagyasztja az időt, ezért csak jelen ideje van” – mondta Fekete Zsolt Lovacska, aki bevallotta: Orbán Balázs állhatatossága fogta meg leginkább, hisz a százötven éve élt báró elképesztő helyekre mászott fel az ötven kilós felszerelésével azért, hogy elkészíthesse fotóit. „Egyméteres pontossággal be lehet mérni az eredeti nézőpontot” –mondta a fotóművész.

Az Orbán Balázs és Veress Ferenc nyomán alcímet viselő kiadvány Szép magyar könyv elismerésben részesült. Megtaláljuk benne a fotóművész személyes érzéseit közvetítő írásait, de a fotózás technikai részleteire is kitér bennük.