Zenekari évad magyar karmesterekkel

Körvonalazódik a Csíki Kamarazenekar idei műsorkínálata, ezúttal főleg magyar karmesterekkel működnek együtt. Adorján Csabával és Kovács Lászlóval, a zenekar vezetőivel beszélgettünk.

Nem tűnt el a Yorick, csak „átalakult”

Téglarakás jelzi a marosvásárhelyi Mészárosok bástyája előtt, hogy bizony hiába mennénk most oda kulturálódni, színházat nézni, mert nem lehet. A pár hónapja tartó középkori vár felújítása a színházsaroknak minősülő bástyára is kiterjedt, így január közepe óta a Yorick Stúdiónak és a 74 Színháznak is ki kellett költöznie.

Nem tűnt el a Yorick, csak „átalakult”
2012. február 05., vasárnap

Grafikákba ágyazott irodalom Gyergyószentmiklóson

Február 5-én, vasárnap délután a gyergyószentmiklósi Nosztalgia kávéházban tartották meg Töreky Ferenc magyarországi képzőművész metszettárlatának megnyitóját.

Grafikákba ágyazott irodalom Gyergyószentmiklóson
2012. február 05., vasárnap

Hazakísért népdalok

A gyergyói közönségnek már több alkalommal volt lehetősége viszonthallani a környék öregeinek meséit, legendáit Berecz András szájából, a hétvégén azonban nem csak a már-már elfeledett történetek szereplői keltek életre a mesemondó által.

Hazakísért népdalok
Hazakísért népdalok
2012. február 05., vasárnap

Hazakísért népdalok

2012. február 03., péntek

Pályamunkák a magyar kultúra napja alkalmából

Kissé megkésve, de megünnepelték a magyar kultúra napját Erdőszentgyörgyön is, idén is az volt a cél, hogy olvasásra ösztönözzék a gyerekeket.

Pályamunkák a magyar kultúra napja alkalmából
2012. február 02., csütörtök

Sajátos hagyományok és sajátos értelmezések

Ephemera címmel nyílik egyéni tárlata Gaál József Munkácsy-díjas képzőművésznek Csíkszeredában, az Új Kriterion Galériában pénteken, február 3-án 18 órától. A Bookart Kiadó által támogatott kiállítást Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész ismerteti. Az alábbiakban az alkotóval beszélgettünk.

Sajátos hagyományok és sajátos értelmezések
Sajátos hagyományok és sajátos értelmezések
2012. február 02., csütörtök

Sajátos hagyományok és sajátos értelmezések

2012. február 02., csütörtök

„Pezseg” valami a Nemzetiben

Új „nézőcsalogatót” vetnek be, főleg az internetező fiatalok örömére, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. A Tompa Miklós Társulat Pezsgő címmel online videómagazint indított, amely az újonnan bemutatott előadásokról szól.

„Pezseg” valami a Nemzetiben
„Pezseg” valami a Nemzetiben
2012. február 02., csütörtök

„Pezseg” valami a Nemzetiben

2012. február 01., szerda

Bod Péter Emlékévet hirdetnek

Idén ünnepeljük Bod Péter irodalomtörténész, történetíró, lelkész és író születésének háromszázadik évfordulóját, ennek kapcsán az RMDSZ Bod Péter Emlékévet hirdet.

Bod Péter Emlékévet hirdetnek
Bod Péter Emlékévet hirdetnek
2012. február 01., szerda

Bod Péter Emlékévet hirdetnek

2012. február 01., szerda

Panzió helyett aukciósház

Pál Gábor sokat gondolkozott, hogy milyen rendeltetést szánjon a Szász Endre utcában található, tavaly tulajdonába került ingatlannak. Több tucat panzió működik már a városban, így a vendéglátóiparban indítandó vállalkozásról lemondott, és más téren próbálkozott, ahol a piacon lehetőséget vélt felfedezni.

Panzió helyett aukciósház
Panzió helyett aukciósház
2012. február 01., szerda

Panzió helyett aukciósház

2012. február 01., szerda

Betekintés – Bács Béla egyéni fotótárlata

A Lépések Színekben és Formákban a Művészetért Alapítvány egyik alkotótagjának, Bács Béla Jánosnak nyílik egyéni fotótárlata csütörtökön a csíkszeredai Ave Art Galériában. A tárlatmegnyitót fél hatkor tartják, de akinek korai lenne az időpont, annak alkalma lesz szintén csütörtökön részt venni az este fél kilenckor kezdődő noktürn ráadáson, hiszen a megnyitót ekkor megismétlik. A február 24-ig látogatható kiállítást Iochom Zsolt...

Betekintés – Bács Béla egyéni fotótárlata
2012. február 01., szerda

Bodor Péter orgonájáért zenél a világhírű zongoraművész

Ebben az évben február 11-én kerül sor a Rotary Téka Klub hagyományos jótékonysági báljára Marosvásárhelyen, amely az esemény társasági jellegén túl idén is nemes célt tűzött ki magának: a bevételt az ezermester Bodor Péter még használatban lévő, Kibéden található orgonájának felújítására fordítanák. A rendezvény védnöke és díszvendége a világhírű zongoraművész, Bogányi Gergely lesz.

Bodor Péter orgonájáért zenél a világhírű zongoraművész
2012. február 01., szerda

André Kertész-kiállítás Sepsiszentgyörgyön

Színes programokkal várja Sepsiszentgyörgyön az érdeklődőket a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja. Februárban André Kertész fotográfiáit állítják ki.

André Kertész-kiállítás Sepsiszentgyörgyön
2012. február 01., szerda

Gézagyerek más, mint a többiek

Gézagyerek – ez a dráma címe, de a főszereplő csúfneve is. Gézagyerek az, akit kinevetnek a faluban, de félnek is tőle, mert más, mint a többiek. Autista. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház legújabb előadása egy autista fiatalemberről és környezetének figuráiról szól.

Gézagyerek más, mint a többiek
Gézagyerek más, mint a többiek
2012. február 01., szerda

Gézagyerek más, mint a többiek

2012. január 30., hétfő

Dokumentumfilm Sepsiszentgyörgyről

Sepsiszentgyörgy öregjei szólalnak meg Az én időmben Szentgyörgy című, közel 80 perces dokumentumfilmben, amelyet vasárnap délután a Tamási Áron Színház nagytermében telt ház előtt mutattak be az alkotói.

Dokumentumfilm Sepsiszentgyörgyről
Dokumentumfilm Sepsiszentgyörgyről
2012. január 30., hétfő

Dokumentumfilm Sepsiszentgyörgyről

2012. január 30., hétfő

A bibliai idők menedzserei

Az esszénusok – az ókorban egy nagyon zárt, szigorú törvények alapján élő közösség – lejegyzései még Krisztus előtt vagy éppen Krisztus korában születtek. Dr. Székely Csaba István közgazdász, a Hargita Megyei Számvevőszék igazgatója a Titokzatos paleo-menedzsment a Holt-tengeri tekercsekben című könyve, amely az Alutus Kiadónál jelent meg, főleg a menedzsment szempontjából vizsgálta a felbecsülhetetlen értékű dokumentumokat.

A bibliai idők menedzserei
A bibliai idők menedzserei
2012. január 30., hétfő

A bibliai idők menedzserei

2012. január 30., hétfő

Berecz András hazakísér

Felismeri-e majd saját népdalát a közönség? – teszi fel a kérdést Berecz András, aki lemezbemutató koncertkörútja keretében február 3-án Gyergyóremetén, 4-én Gyergyóalfaluban és Gyergyószentmiklóson, 5-én este 7 órától Csíkszeredában, a Csíki Játékszín nagytermében eleveníti fel Gyergyó régi népzenéjét. Új lemeze a Hazakísérlek címet kapta, erről beszélgettünk.

Berecz András hazakísér
Berecz András hazakísér
2012. január 30., hétfő

Berecz András hazakísér

2012. január 30., hétfő

Rekviem egy házért

A Magyarországon élő, marosvásárhelyi származású Medgyessy Éva Rekviem egy házért című kamaradarabjára készül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Már el is kezdték a próbákat, a rendező Kovács Levente.

Rekviem egy házért
Rekviem egy házért
2012. január 30., hétfő

Rekviem egy házért

2012. január 28., szombat

"Fejtörést" okozott a magyar kultúra a 2-es iskolában

A marosvásárhelyi 2-es számú iskola főként a mai napig is húzódó névadás-ügy kapcsán került a figyelem középpontjába az elmúlt időben. Az élet azonban a belvárosi tanintézet falain belül sem állt meg, – legalábbis a magyar tagozaton – ugyanis a Magyar Kultúra Napja előtt tisztelegve szervezték meg péntek este a népdalénekléssel, neves magyar személyiségek és találmányok bemutatásával egybekötött vetélkedőt.

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye